2026. 09. 27. 11:51
Bóka János arra számít, hogy jövő héten elindul a hajtóvadászat a Fidesz vezetői ellen

Ami most Magyarországon történik, az politikai leszámolás – közölte a vasárnap megjelent Facebook-videójában Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte először a Fidesz közösségének szellemi műhelyei kerültek célkeresztbe (a felsorolása alapján ez a Mandiner, a Terror Háza és Schmidt Mária, illetve az Alapjogokért Központ lehet), ezután pedig a közösségük tagjai és vezetői következni. Bóka arra számít, hogy már jövő héten elindul a hajtóvadászat, aminek a célja, hogy megtörjék és megfélemlítsék a Fideszt, és elhallgattassák azokat, akik hisznek egy szuverén Magyarországban. „De bennünket nem lehet megtörni, nem lehet elhallgatatni és nem lehet megfélemlíteni. Mi nem félünk, ti se féljetek! – üzente a frakcióvezető. (Orbán Kötcsén arról beszélt, hogy a tiszás kétharmad miatt gyakorlatilag minden politikusuk védtelen. És mindegyikre vadásznak is, attól függően, hogy milyen szerepet játszott. „Ezért elsősorban rám vadásznak, de vannak itt még néhányan, akik ebben a vadászparkban vannak”.)A Parlament hétfőn szavaz az Orbán-kormány két egykori miniszterének, az NKA-ügyben érintett Hankó Balázs és a Volánbusz-ügyben gyanúba került Seszták Miklós mentelmi jogának a felfüggesztéséről. Az ügyészség Hankó esetében 17,3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, Sesztáknál pedig több mint 12 milliárd forintnyi vesztegetési pénz miatt akarja lefolytatni az eljárást. A nyomozás szerint Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter és az MNV akkori vezérigazgatója 2015 és 2018 között, közvetítőn keresztül összesen több mint 11 milliárd forint jogtalan előnyt vett át a Volánbusszal szerződésben álló cégek képviselőjétől, de van több korrupciógyanús ügy is. Seszták korábbi ügyeit ebben a cikkben szedtük össze. Az NKA-ügy lényege pedig, hogy a gyanú szerint a titkos, 17 milliárdos keretből fideszes celebeket és fideszes képviselőjelöltek választás előtti kampányrendezvényét, valamint Fideszhez köthető szervezeteket támogattak. Az ügyben nyomozók foglalták le a
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Haszán Zoltán · Dátum: 2026. 09. 27. 11:30
Eredeti cikk ↗

