Az egészségügyben tapasztalható korrupcióról készített kutatást a K-Monitor a Magyar Orvosi Kamarával. A felmérésben – amelyben az online kérdőívet február 20. és május 26. lehetett kitölteni – közel kétezer orvos vett részt. Őket egyebek mellett arról kérdezték, hogy mi a véleményük az egészségügyi rendszer működési zavarairól, mit gondolnak a magánellátásról, valamint, hogy valóban eltűnt-e a rendszerből a hálapénz.
A válaszokból egy olyan egészségügy képe rajzolódik ki, amelyből a borítékot nagyrészt sikerült kiszorítani, a protekciót, illetve a magán- és közszféra összefonódását azonban nem.
A felmérés legérdekesebb megállapításai:
- a hálapénzt sikerült nagyrészt kiszorítani a magyar egészségügyből, az informális kapcsolatok szerepét azonban nem.
- Az orvosok döntő többsége több és nagyobb jelentőségű teljesítményértékelést és visszajelzést szeretne.
- Kétharmada érzékelt már olyat, hogy egy kórházi osztályon párhuzamosan köz- és magánellátás zajlik.
- A megkérdezett orvosoknak mindössze 14 százaléka gondolja azt, hogy a magánellátás szakmailag jobb minőséget nyújt.
- A megkérdezettek háromnegyede szerint gyakori, hogy celebritások és közéleti szereplők soron kívüli vagy VIP-ellátást kapnak.
- Közel minden második orvos szerint előfordul, hogy a bevétel érdekében indokolatlan vizsgálatokat végeznek a magánszektorban.
- Az orvosok kétharmadát próbálta valaki ismeretség alapján befolyásolni az elmúlt egy évben.
Nem lazsálnak
A magyar egészségügyről szóló vitákban visszatérő állítás, hogy a közellátás azért teljesít gyengén, mert az orvosok nem dolgozzák le a munkaidejüket, miközben a magánpraxisukat építik. A megkérdezett orvosok ezt a leegyszerűsítő magyarázatot visszautasítják, helyette egy összetettebb diagnózis rajzolódik ki – derül ki a K-Monitor által publikált, friss kutatásból.
A válaszadó orvosok 61 százaléka szerint az állami ellátásban dolgozók bérezése nem áll arányban a munkaterheléssel és a felelősséggel. Az egészségügyi szakdolgozók bérezését ennél is borúsabban látják: 90 százalék szerint egyáltalán vagy inkább nem megfelelő.
A magán- és közszféra közötti szakadék az orvosi bérekben is megjelenik: míg a csak közszférában dolgozó orvosok mindössze 25 százaléka elégedett a saját bérével, ugyanez az arány a magánszférában 51 százalék.
A kutatásban arra a kérdésre is kitértek, hogy hogyan lehetne növelni az orvosok motivációját és elköteleződését. A kérdőívet kitöltő orvosoknak tíz pontot kellett elosztaniuk a fizetésemelés és a jobb munkakörülmények között aszerint, hogy melyik mennyire fontos a motiváció szempontjából. Az átlagos válaszadó fele-fele arányban osztotta el a pontokat (4,95, illetve 5,05 pont). Arra a kérdésre pedig, hogy a kiszámíthatóan értéktartó bérezés vagy a jobb munkakörülmények javítanák-e inkább a motivációt és az elköteleződést, 73 százalékuk válaszolta:
a kettő csak együtt működik.
A közérzetről árulkodó adat, hogy amikor a válaszadók több érzést is megjelölhettek jelenlegi helyzetükkel kapcsolatban, 45 százalékuk választotta a túlterheltséget, 34 százalékuk a frusztrációt és 23 százalékuk a bizonytalanságot. Elégedettnek vagy megbecsültnek csak minden tizedik orvos érzi magát. Azonban a leggyakrabban megjelölt érzés a reménykedés volt (56%).
Hogy mi a baj forrása, arról meglehetősen egységes álláspontot fejeztek ki a megkérdezettek. Az orvosok 82 százaléka szerint nincsenek hatékony, teljesítményalapú értékelési rendszerek az egészségügyben – ezzel ez a leggyakrabban megjelölt probléma.
A válaszadók 69 százaléka szerint a vezetői pozíciókat gyakran nem teljesítmény, hanem lojalitás alapján töltik be, 63 százalék szerint pedig az előrejutás elsősorban a személyes kapcsolatokon múlik.
A hatékony teljesítményértékelés hiánya a mindennapokban visszajelzési vákuumként jelenik meg: az orvosok 54 százaléka szerint a feletteseitől és a kollégáitól, 33 százaléka szerint még a betegektől is kevés objektív visszajelzést kap a munkája minőségéről. Egy olyan hivatásban, amelynek minden döntése kockázatokkal jár, ez azt jelenti, hogy a legtöbb orvos lényegében visszhangtalan térben dolgozik. Se a jó teljesítménynek, se a rossznak nincs intézményes következménye – olvasható a kutatásban.
Ehhez képest a „lazsálásról” szóló állítást (hogy sokan nem töltik ki a teljes munkaidejüket) csak 21 százalék fogadja el. Azt azonban már 44 százalék gondolja, hogy ha valaki mégsem tölti ki a munkaidejét, afölött az intézmények szemet hunynak.
Arra a kérdésre, hogy mely mechanizmusok megerősítésére lenne szükség, a lista élén az érdemalapú vezetőkinevezés áll (a válaszadók 92 százaléka tartja fontosnak). Ezt követi a visszajelzési kultúra fejlesztése (84%), az átlátható előmeneteli rendszer (83%) és a teljesítményalapú értékelés, illetve bérezés (80-80%). Vagyis az orvosok döntő többsége több és nagyobb jelentőségű teljesítményértékelést és visszajelzést szerezne.
Szakmailag nem jobb a magánellátás
A kutatás talán legerősebb része az, amikor a köz- és a magánegészségügy összefonódásáról vallottak az orvosok.
A válaszadók 68 százaléka érzékelt már olyat, hogy egy kórházi osztályon úgy zajlik párhuzamosan köz- és magánellátás, hogy a kettő nincs világosan szétválasztva. Rendszeres esetekről 22 százalékuk számolt be. A kitöltők 19 százaléka maga is dolgozik mindkét szektorban, 10 százalékuk pedig már csak a magánszférában.
A közkeletű vélekedést, hogy a magánellátás szakmailag jobb minőséget nyújtana az államinál, a megkérdezett orvosoknak mindössze 14 százaléka osztja. Ezzel ez az egyik legnagyobb egyetértéssel elutasított állítás a teljes kérdőívben. Abban viszont széles körű a konszenzus, hogy a magánszektorban könnyebb a munkavégzés: 84 százalék szerint komplikáció esetén a beteg visszakerül az állami rendszerbe, 79 százalék szerint a magánmunka szociálisan kevésbé megterhelő, 74 százalék szerint a komplikáltabb eseteket a magánellátás gyakran nem is vállalja el.
Közel minden második orvos szerint előfordul, hogy a bevétel érdekében indokolatlan vizsgálatokat végeznek a magánszektorban. A magánszféra térnyerésétől sem várnak sokat: csak 22 százalék szerint javítja a közellátás minőségét, 31 százalék szerint pedig kifejezetten rontja.
A határok elmosódásából következő kockázat például az, hogy magánszolgáltatók állami erőforrásokat használnak fel magánpraxisuk érdekében. A válaszadók 39 százaléka gondolja úgy, hogy egyes szereplők a közszféra erőforrásait magáncélra használják.
Hálapénz utáni korszak: drámai változások
A kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy az orvosok szerint ez a kombináció valóban átrajzolta a terepet: 31 százalékuk szerint a hálapénz mára gyakorlatilag megszűnt, 61 százalék szerint létezik még, de ritka, és csak 8 százalék tartja rendszeresnek.
A változás minden ellátási területen drámai.A szülészet-nőgyógyászatot a szigorítás előtti időszakra vonatkozóan az orvosok 94 százaléka tartotta hálapénzzel fertőzött területnek, a mai helyzet megítélésében ez az arány 29 százalék. A sebészetnél 91-ről 23, a fekvőbeteg-ellátásban 82-ről 11 százalékra esett ez az arány. A legkevésbé érintett háziorvosi ellátásban 32-ről 5 százalékra csökkent. A hálapénz tehát nem tűnt el teljesen, de a korábbi, szinte egyetemes gyakorlatból kivétel lett. Azok közül, akik szerint létezik még, és a saját szakterületükre nézve meg tudták becsülni az összegét, 29 százalék szerint ma jellemzően nulla forint cserél gazdát egy beavatkozásnál. Csak minden tizedik becsülte 50 ezer forint fölé az „átlagos” hálapénzt, bár a legnagyobb csoport (36%) szerint az összeg nagyon változó.
Miközben a hálapénz szerepe zsugorodik, a hozzáférés egyenlőtlensége maradt: az orvosoknak mindössze 3 százaléka gondolja úgy, hogy a jó ellátáshoz ma kizárólag a formális szabályok szerint lehet hozzájutni. A többség (65%) szerint a rendszer alapvetően formálisan működik, de a kapcsolatok számítanak – 31 százalék szerint pedig bizonyos helyzetekben csak kapcsolatokkal lehet boldogulni.
Celebek, közéleti szereplők VIP-ellátása és protekció
A megkérdezettek háromnegyede szerint gyakori, hogy celebritások és közéleti szereplők soron kívüli vagy VIP-ellátást kapnak; 73 százalék szerint az ismerősök, rokonok soron kívüli ellátása, 70 százalék szerint pedig az orvosválasztásban élvezett kapcsolati előny gyakorinak számít.
A szívességi várólista-módosítást 42 százalék látja gyakorinak, hálapénz reményében végzett indokolatlan kezelést pedig 8 százalék. A protekció mára jóval elterjedtebb jelenség, mint a pénzmotivált visszaélések. A kapcsolati tőke lett tehát az egészségügyi hozzáférés valutája. Ez a jelenség mélyítheti a társadalmi egyenlőtlenségeket: az orvosok 35 százaléka szerint a betegek társadalmi vagy anyagi helyzete érdemben befolyásolja az ellátás minőségét.
A kutatás kitért még a beszerzések körüli visszásságokra és arra is, hogy hol sejtenek az orvosok vesztegetést az ellátáson kívül, valamint kiderül az is, hogy mit javasolnak, hogy jobb legyen az ellátás.
The post Hálapénz utáni egészségügy: celebek soron kívüli ellátása, kórházi osztályokon párhuzamosan zajló köz- és magánellátás, indokolatlan vizsgálatok first appeared on 24.hu.
