George Tawlon Manneh Oppong Ousman Weah a libériai főváros, Monrovia egyik szegénynegyedében született 1966. október 1-jén.
Három testvérével együtt mélységes nyomorban éltek, apja halála után nagyanyja nevelte fel. Iskolai tanulmányai során nem remekelt, a középiskolából egy évvel az érettségi előtt kimaradt, igaz, profi pályafutásának befejeződése után Amerikában üzleti diplomát szerzett.
Arséne Wenger fedezte fel
Annál jobban ment neki a labdarúgás: a játékot az utcán, saját készítésű labdákkal kezdte, 15 éves korában már a helyi negyedosztályú klub játékosa volt. Első mérkőzésén két gólt lőtt, a csapat három év alatt két osztállyal jutott feljebb vele, majd húszévesen a legnagyobb libériai klub igazolta le.
A következő évben bajnok és az év játékosa lett, de fizetése olyan kevés volt, hogy közben dolgoznia is kellett. Ugyan 1987-ben Kamerunba igazolt, de eleinte ott is nehezen boldogult, szerény körülmények között élt és meg kellett tanulnia a francia nyelvet.
Az ottani válogatott francia edzője hívta fel rá honfitársa, az akkor az AS Monaco csapatát irányító Arséne Wenger figyelmét, aki 1988 tavaszán Afrikába repült, és miután látta Weah játékát, szerződtette.
Franciaország után a Milan várta
Az érte kifizetett 12 ezer font busásan megtérült: a Monaco 1991-ben Francia Kupát nyert, 1992-ben bejutott a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) döntőjébe, Weah pedig 1989-ben az év afrikai labdarúgója lett.
Ezt követően 1992-ben a Paris Saint-Germainhez igazolt, a klubbal két Francia Kupát és egy Ligakupát, 1994-ben bajnokságot nyert, az 1994/95-ös szezonban pedig a Bajnokok Ligája gólkirálya lett, jóllehet a PSG csak az elődöntőig jutott.
Weah 1995-ben az AC Milanhoz szerződött, ahol rögtön első szezonjában olasz bajnoki címet ünnepelhetett, majd 1999-ben ismét bajnokcsapat tagja volt.
Történelmi Aranylabda
Történelmet írt azzal, hogy 1995-ben ő lett az első afrikai labdarúgó, aki elnyerte a France Football által odaítélt Aranylabdát, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is az év játékosának is megválasztotta, máig ő az egyetlen afrikai labdarúgó, aki elnyerte mindkét elismerést.
Az Aranylabdát Arséne Wengernek ajánlotta, mert szavai szerint neki köszönheti, hogy világklasszis játékos lett. Egy évvel később az újságírók az évszázad afrikai játékosának választották és FIFA Fair Play-díjat kapott –
jóllehet az év végén egy Porto elleni BL-mérkőzés után az öltözőfolyosóban eltörte a portugál védő Jorge Costa orrát, amiért hat meccsre eltiltották. Weah állítása szerint Costa rasszista, sértő megjegyzéseket tett rá.
A fénykorán már túl 2000-ben kölcsönben a Chelsea játékosa lett a támadó, csapatával megnyerte az FA-kupát. A szezon végén a Manchester Cityhez igazolt, de két hónap után megunta, hogy csak a kispadon kapott helyet, ezért távozott, majd 2001 végéig az Olympique Marseille-ben futballozott, pályafutása utolsó éveit a közel-keleti al-Dzsazira csapatánál töltötte.
Jótékonyság és jószolgálat
2003-ban vonult vissza, klubkarrierje során 441 alkalommal lépett pályára és 245 gólt szerzett. A libériai válogatottban 75 alkalommal szerepelt és 22 gólt jegyzett, de nagy álma nem valósult meg, egyetlen világbajnokságra sem jutott ki.
Fénykorában a világ egyik legjobb csatárának tartották, erős, gyors, technikás és gólerős, kiválóan cselező játékos volt, az 1996-ban a Veronának lőtt gólját sokan minden idők egyik legszebb szólótalálatának tartják: a labdát egy szöglet után saját tizenhatosán belül szerezte meg, és az egész pályán végig vezetve lőtte be.
Már aktív játékosként és visszavonulása után is bőkezűen adakozott jótékonysági ügyek érdekében, harcolt a rasszizmus ellen, AIDS megelőzési programokat támogatott, a UNICEF 1997-ben jószolgálati nagykövetének nevezte ki.
A 2003-ban véget ért libériai polgárháború után végleg visszatért hazájába, ahol a véres konfliktus alatt besorozott gyermekkatonák leszerelésében és társadalmi reintegrációjában, a béke megszilárdításában vállalt szerepet.
Futballistából államfő
Népszerűségét kihasználva 2005-ben elindult a polgárháború utáni első demokratikus elnökválasztáson és bejutott a második fordulóba, de ott alulmaradt az ENSZ-ben és a Világbankban vezető funkciókat betöltő Ellen Johnson-Sirleaffel szemben.
Afrika első női, 2011-ben Nobel-békedíjjal is kitüntetett elnökének második megbízatása 2017-ben lejárt, és az időközben szenátorrá választott Weah ismét elindult az elnökválasztáson.
A Sirleaf által is támogatott Weah a második fordulóban a szavazatok 61,5 százalékával győzött, így Libéria 25. elnöke és a világon az első államfővé választott labdarúgó lett. Tisztségébe 2018. január 22-én iktatták be, ez volt az afrikai állam történetének első békés hatalomváltása.
Hat évig volt Libéria vezetője
Elnökként egyik fő célja a szegénység csökkentése, az infrastruktúra fejlesztése és az oktatás javítása volt. Kormánya az ingyenes felsőoktatás bővítését is célul tűzte ki, miközben útépítési és egyéb infrastrukturális programokat indított, ugyanakkor komoly gazdasági nehézségekkel és korrupciós vádakkal is szembe kellett néznie.
Ugyan 2023-ban ismét indult az elnökválasztáson, de ez alkalommal a második fordulóban alulmaradt Joseph Boakai volt alelnökkel szemben, így 2024. január 22-én távozott az elnöki tisztségből.
Weah 1993-ban nősült meg, feleségétől három gyermeke született – korábbi kapcsolatából van egy negyedik gyermeke is –, mindkét fia labdarúgó lett, Timothy Weah az Olympique Marseille csapatkapitánya és az amerikai válogatott tagja.
Forrás: a Nemzeti Archívum Sajtóarchívuma
The post 60 éves Afrika királya, a legismertebb futballista, aki sohasem játszhatott világbajnokságon first appeared on 24.hu.
