A védőnői szolgálat önkormányzati kézbe helyezéséről kérdezte Soproni Tamás VI. kerületi polgármester Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert. A Fidesz-kormány ugyanis 2023-ban vette el az önkormányzatoktól a védőnői szolgálatot, és helyezte állami irányítás alá, a Tisza Párt pedig választási programjában megígérte, hogy a korábban elvett feladatokat visszaadják az önkormányzatoknak, így a védőnői szolgálatot is.
„Úgy tűnik, ez választási ígéret marad” – állapította meg Soproni a minisztérium hosszú válaszából, amiben sok szó esik az önkormányzatok nélkülözhetetlen helyismeretéről, a velük való együttműködésről és a partnerségről. „Arról viszont egyetlen szó sincs, hogy a védőnőket valóban visszaadnák az önkormányzatoknak. Magyarul: a védőnők maradnak az államnál, az önkormányzatokkal pedig majd szépen együttműködnek” – vonta le a következtetést a polgármester, aki szerint a kormányváltásnak kevés értelme van, ha az új minisztériumok ugyanazokat a központosított rendszereket tartják fenn, amelyeket a Fidesz épített ki.
„Remélem, a Tisza ezen változtatni akar, és nem a Fidesz centralizáló kormányzását folytatja új szereplőkkel” – jelentette ki Soproni, aki a védőnők ügyében ezért továbbra is egy egyszerű kérdésre vár egy egyszerű választ: visszakapják-e a védőnői feladatok ellátását az önkormányzatok?
The post Soproni Tamás: Úgy tűnik, ígéret marad a védőnők visszakerülése first appeared on 24.hu.





