← Vissza a hírfolyamhozGazdaság · Forrás: 444 · Szerző: Bódog Bálint · 2026. 10. 12. 16:30 · 3 perc olvasás
Magyar Péter javasolja a kitartó „Orbán-báboknak”, hogy tanuljanak elődeik hibáiból, és „ne várják meg a dicstelen véget”

A parlamentben napirend előttMagyar Péter üzenetet küldött a megmaradt „Orbán-báboknak”,beszélt az új költségvetésről,miközben a Fidesz-KDNP bingózott,a Mi Hazánk befeszült a vizsgálóbizottsági munka miatt,Magyar pedig azt is elhintette, mi lesz Fürcht Pál egykori főügyész jövendőbeli vallomásának tartalma.Fél évvel ezelőtt, április 12-én a Duna másik oldalán állt, mögötte a parlament, a világ legszebb épülete – erről beszélt a napirend előtti felszólalásában Magyar Péter, majd így folytatta:„Egyértelmű üzenetet küldtem aznap éjjel az Orbán-rendszer bábjainak. Néhányan meghallották, és távoztak. Néhányan nem akarták meghallani, de közülük is többen már távoztak. És van a harmadik csoport, vannak, akik még mindig nem akarják meghallani, nem akarják megérteni a magyarok milliói által április 12-én küldött üzenetet. Jó szándékból mondom, tanulva elődeik hibáiból, azt javaslom nekik, hogy ne várják meg a dicstelen véget.”Elsősorban az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), illetve annak elnökét, Windisch László emlegette a neve kimondása nélkül. Szerinte Windischnek egy szava sem volt a Mészáros Lőrinc-féle V-Híd azon ügyleteihez, amelyek esetében az Európai Számvevőszék állapított meg visszaéléseket. Magyar szerint az ÁSZ-nak a „Hankó-féle tiltott párt- és kampányfinanszírozáshoz”, azaz az NKA-botrányhoz és az MNB-ügyhöz sem volt hozzászólnivalója.„Hogyan is lett volna, hiszen az ÁSZ elnöke Matolcsy György helyettese volt a Magyar Nemzeti Bank kirablása idején.” Magyar szerint azért tették Windischt az ÁSZ élére, hogy hallgasson.A miniszterelnök arról beszélt, hogy a rendszerváltás nem ért véget április 12-én, mert amíg a közpénzek védelmére létrehozott szervek nem teszik a dolgukat, addig a Tiszának is van még dolga.Nem szeretnének osztogatniAz Orbán-rendszer úgy működött Magyar szerint, hogy „nagyon sok ember fizetett azért, hogy nagyon kevés ember meggazdagodhasson”. A terheket szétterítették, a hasznot pedig hazavitték – írta le a NER logikáját Magyar.Magyar szerint ők ezzel
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Bódog Bálint · Dátum: 2026. 10. 12. 16:30
Eredeti cikk ↗