← Vissza a hírfolyamhozÉletmód · Forrás: 444 · Szerző: Herczeg Márk · 2026. 10. 12. 19:43 · 2 perc olvasás
Előkerült az X-Faktorban szereplő 15 éves lány, akit eltűntként keresett a rendőrség

A nap folyamán körözést adott ki a Makói Rendőrkapitányság egy 2011-es születésű lány miatt, aki október 11-én, vasárnap tűnt el. A Blikk arról írt, hogy a 15 éves makói lány szerepelt a hétvégén az X-faktor adásában, ami után számos negatív kommentet kapott, mivel egy olyan dalt választott, amiben trágár kifejezések is szerepeltek.Az Origo délután arról írt, hogy a lány előkerült, és jól van. Sokan azt feltételezték, hogy a lány a kommentáradat miatt menekült el, de az anyja, Nikolett határozottan cáfolta ezt az Origónak, a lánya ugyanis „lakásotthonban él Szegeden, és nem tért vissza időben, ezért a nevelőnek hivatalból bejelentést kellett tennie”.A nő szerint a gyerekét egyáltalán nem viselte meg a műsor, hiszen még májusban vették fel, és a lány már akkor túllendült a zsűri bírálatán. „A szombati műsor után valóban kaptunk negatív kommenteket, miszerint a szülők hibája, hogy a lány ilyeneket énekel, ami inkább nekünk nem esett jól” – mondta a szülő, hangsúlyozva, hogy a dalban nem voltak trágár kifejezések, legfeljebb a szexualitást és az illegális szereket érintette.A lány egyébként korábban családon belüli bántalmazás miatt került ki a családból, és januárban helyezték el a lakásotthonban, de a helyzet hamarosan rendeződhet, mert a bíróság nemrég visszaadta az anyának a teljes körű felügyeleti jogot, így a kislány hamarosan végleg hazatérhet. A lapnak a negatív kommentekkel kapcsolatban az apuka is megerősítette, hogy „nincs semmi baj”.
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Herczeg Márk · Dátum: 2026. 10. 12. 19:43
Eredeti cikk ↗