Bayer Zsolt a beszélgetés elején felidézte, hogy a választási kampányban Magyar Péter rendszeresen az „adócsökkentés kormányáról” beszélt. A műsorvezető szerint ugyanakkor az elmúlt időszak intézkedései más irányba mutatnak, ezért elsőként a kata átalakítását hozta szóba.
Orbán Viktor erre reagálva azt mondta, szerinte nem a politikusok nyilatkozataiból, hanem a tényekből érdemes kiindulni. A Fidesz elnöke úgy látja, hogy a jelenlegi folyamatok az adóemelések irányába mutatnak, miközben a korábbi munkaalapú gazdaságpolitikától eltávolodik a kormány.
A volt miniszterelnök szerint hiába szól a kommunikáció adócsökkentésről, a gyakorlatban adóemelések történnek. Példaként a kata módosítását említette, amely szerinte jelentős többletterhet ró az érintett vállalkozókra.
A vagyonadó munkahelyeket is érinthet
Bayer Zsolt ezt követően a vagyonadó kérdését vetette fel. Szerinte több nemzetközi példa is azt mutatja, hogy az ilyen típusú adók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért igazságtalannak tartja a bevezetésüket.
Orbán Viktor azt mondta, minden adóemelés árt a gazdaságnak, különösen egy lassú növekedési időszakban. Úgy véli, a gazdaságot nem új adókkal, hanem adócsökkentésekkel lehet élénkíteni.
A Fidesz elnöke szerint a vagyonadó nemcsak a vagyonosabb szereplőket érinti, hanem közvetve a munkahelyekre is hatással lehet, mert a munkaadókat terheli. Azt mondta, a vállalkozások büntetése helyett együttműködésre és ösztönzőkre lenne szükség.
Gyárbezárásokról és beruházásokról is szó esett
A műsorvezető a KSH adataira hivatkozva gyárbezárásokról és emelkedő munkanélküliségről beszélt, különösen a fiatalok körében.
Orbán Viktor erre reagálva azt mondta, a vállalkozásoknak kiszámítható gazdasági környezetre van szükségük. Ennek kapcsán méltatta Szijjártó Péter korábbi külgazdasági miniszter munkáját, és azt állította, hogy a magyar ipar teljesítményét ma is jelentős részben az általa Magyarországra hozott nagyberuházások tartják fenn.
Példaként a BMW, a Mercedes, a BYD és az akkumulátorgyárak beruházásait említette. A volt miniszterelnök szerint ezek nélkül a magyar ipar jelenlegi teljesítménye lényegesen gyengébb lenne.
Összegzésként ismét a munkahelyteremtés és az adócsökkentés fontosságát hangsúlyozta, valamint a Fidesz-kormányok által követett munkaalapú gazdaságpolitikához való visszatérést sürgette.
Brüsszelt bírálta a volt miniszterelnök
A gazdasági témák után az Európai Unió és Magyarország viszonya került szóba. Bayer Zsolt arról beszélt, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított a magyar állammal szemben a lakossági állampapírok adómentessége miatt.
Orbán Viktor erre reagálva azt állította, hogy az uniós fellépés valójában nem a jelenlegi kormány, hanem a korábbi Fidesz-kormányok gazdaságpolitikája ellen irányul.
A volt miniszterelnök szerint Brüsszel régóta bírálja azokat az intézkedéseket, amelyek adócsökkentésekkel, adókedvezményekkel vagy rezsicsökkentéssel támogatták a háztartásokat és a vállalkozásokat. Úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió baloldali gazdaságpolitikát képvisel, és ezeknek az intézkedéseknek a felszámolására törekszik.
Orbán Viktor szerint a beruházások ösztönzését szolgáló új intézkedések jelenleg hiányoznak, miközben az adóterhek növelése került előtérbe. A Fidesz elnöke úgy véli, a magyar gazdaság versenyképességének megőrzéséhez ismét a beruházásokat, a vállalkozásokat és a munkahelyteremtést támogató politikára lenne szükség.
Orbán: A Tisza-kormány brüsszeli elvárásokat teljesít
Bayer Zsolt Boros Imre közgazdászt idézve a lakossági állampapírok stratégiai szerepét hangsúlyozta, kiemelve, hogy a rendszere a magyar állam hazai finanszírozását szolgálja a korábbi, 2010 előtti 80-85 százalékos külföldi és IMF-függőség helyett. Szerinte az állampapírok brüsszeli elvárásra történő megadóztatása visszahozná a külföldi eladósodást, ami a gazdaság önlábon lövését jelentené.
Orbán Viktor felidézte, hogy kormánya alatt a devizában fennálló államadósság aránya 20 százalék alá csökkent, és megerősítette az alapelvet, miszerint az állam által fizetett kamatoknak a magyar lakossághoz kell kerülniük a külföldi befektetők helyett.
A volt miniszterelnök szerint a baloldal nem hisz az önálló magyar gazdaságban, és kormányaik helytartókormányként, Moszkva vagy Brüsszel külső érdekeit kiszolgálva működnek, a magyar beruházásokat – mint az M6-os autópályát vagy a déli körvasutat – pedig ismét külföldi cégeknek adják át.
Bayer Zsolt aggodalmát fejezte ki az IMF újabb ajánlásai miatt, míg Orbán Viktor úgy értékelte, hogy a gazdaság válságos helyzete – az építőipar leállása, a turizmus visszaesése és a kkv-k nehézségei – miatt megjelentek a külföldi felvásárlók és tanácsadók az olcsóvá váló magyar vagyon megszerzésére.
Bírálta a megszorításokra és IMF-re támaszkodó válságkezelést, valamint a gazdasági vezetés és a kormányzat tapasztalatlanságát, kiemelve Kármán Andrást és Orbán Anitát, hangsúlyozva, hogy a kormányzáshoz szakmai felkészültségre és erős karakterű vezetőkre van szükség.
Bayer Zsolt végül megjegyezte, hogy míg korábban riogatásnak nevezték a háborús veszélyt, Nyugaton ma már nyíltan a háború küszöbön állásáról beszélnek.
Orbán: A magyar pénzt Ukrajnába viszik, sodorva az országot a háborúba
Bayer Zsolt sajtóhírekre hivatkozva kijelentette, hogy a lakosság vészhelyzeti felkészítéséről szóló cikkek igazolják a korábbi figyelmeztetéseiket a háborús veszélyről. Szerinte a jelenlegi intézkedésekkel a rendszerváltás óta ismert baloldali gazdaságpolitika valósul meg, amelynek részeként véleménye szerint hamarosan megszüntetik a bankok és a multinacionális vállalkozások különadóit.
Orbán Viktor kifejtette, hogy a kormány a választás után feladta Magyarország korábbi semlegességét az orosz-ukrán háborúban, és nyíltan oroszellenessé, valamint ukránbaráttá vált. Állítása szerint a kormány az ukránok, németek és franciák oldalán beszállt a konfliktusba, magyar pénzeket visz Ukrajnába, és a háborúba sodorja az országot.
A gazdaságpolitikára rátérve közölte, hogy a korábban bevezetett forgalomalapú multinacionális adózási rendszert módosították, és a multik adóját észrevétlenül már lecsökkentették.
Orbán Viktor végül hangsúlyozta: a nyugdíjak emelése helyes lépés, de óva intett a nyugdíjrendszer szerkezetének felborításától a járulékfizetés és a ledolgozott évek arányainak figyelmen kívül hagyásával. Szerinte az alacsony nyugdíjak szelektív emelése igazságtalan a többi nyugdíjassal szemben.
Orbán Viktor politikai támadásnak nevezte a korrupciós eljárásokat
Bayer Zsolt a jobboldal előtt álló feladatokról, valamint a börtönben lévő politikai foglyokról és családjaikról kérdezte Orbán Viktort.
A volt miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy a volt kormányzati tisztségviselők, például Seszták Miklós elleni eljárások nem a korrupcióról szólnak, hanem a jobboldali riválisok teljes felszámolásáról és az egypártrendszer kiépítéséről. Az érintetteket ártatlannak nevezte, az eljáró hatóságot pedig politikai utasításokat végrehajtó politikai rendőrségnek és ÁVH-nak minősítette.
Orbán Viktor megalapozatlannak nevezte a benyújtott feljelentéseket:
Vitézy Dávid, aki elöl jár a följelentésekben, az nem tud megbirkózni azzal, hogy Lázár János az ő felettes énje, és a kisebbrendűségi érzését följelentésekben fojtja bele és feljelenti minden másnap Lázár Jánost.
A jobboldal kormányzati mérlegét védve hangsúlyozta, hogy 2010 és 2026 között megduplázták a közvagyont, rekordra növelték a devizatartalékot, az aranytartalékot pedig 33-szorosára emelték: „a 16 éves kormányzása alatt fantasztikus dolgokat hajtottunk végre”.
Orbán Európa legnagyobb korrupciós botrányának nevezte az aranykonvoj-ügyet
Bayer Zsolt abszurdnak és orwellinek nevezte a Varga-Bajusz Veronika ellen megfogalmazott vádakat, amelyekben pszichikai bűnsegédként hivatkoznak rá.
Orbán Viktor ehhez kapcsolódva az úgynevezett „aranykonvoj” ügyét hozta fel, amelyet Európa legnagyobb korrupciós botrányaként írt le, azt állítva, hogy abban nyugati szereplők és az ukránok is érintettek az Ausztrián és Magyarországon áthaladó készpénz- és arányszállítmányok kapcsán.
A Fidesz-elnök kijelentette, hogy a magyar hatóságok jogszerűen állították meg a fegyveres ukrán kísérettel rendelkező szállítmányokat, az emiatt ellene indított bírósági eljárásokat pedig politikai indíttatásúnak tartja, hangsúlyozva, hogy a jobboldalt nem lehet felszámolni, mert a fél országot nem csukhatják börtönbe.
Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a választási vereség után a háttérből irányítja a jobboldali közösség újjászervezését, miközben a parlamenti munkában Bóka János a frakció csapatkapitánya. Hozzátette, hogy
év végéig még néhány előre tervezett képviselőcsere várható a Fidesz-frakcióban
Bóka János vezetésével, és kijelentette, hogy a jobboldal felkészültsége az év végére eléri a 100 százalékot, így bármikor készen áll újra vállalni az ország irányítását.
Megjegyezte azt is, hogy míg október 23-án Áder János és Bóka János szólal fel, addig ő maga a következő Békemeneten fog beszélni.
The post Orbán: A 16 éves kormányzás alatt fantasztikus dolgokat hajtottunk végre first appeared on 24.hu.




