Kétrendbeli testi sértéssel vádolják Selma Blairt, miután állítólag többször megrúgott egy rendőrt és egy ápolónőt is. A színésznőt október 11-én, vasárnap este vették őrizetbe, miután a Los Angelesből New Yorkba tartó repülőgépe leszállt a JFK repülőtéren.
A People által bemutatott bírósági dokumentumok szerint Blair a repülőtéren többször arcon, nyakon és mellkason rúgott egy női rendőrtisztet. A rendőrnőnek feldagadt az állkapcsa, és jelentős fájdalmakról számolt be az esetet követően. A színésznő később, a kórházban egy ápolónőt is mellkason rúghatott.
Mi történt a repülőn?
A lap információi szerint a repülőgép pilótája a leszállás előtt segélyhívást indított, melyben közölte, hogy egy utas és egy légiutas-kísérő könnyebben megsérült egy incidensben: egyiküknek vérzett az orra, a másikon harapásnyomok voltak. A pilóta azt is megemlítette, hogy az utas beüthette a fejét a repülőgép belső falába. A szárazföldi személyzettől azt kérte, küldjenek rendőröket és egészségügyi szakembereket a géphez.
Blair az ügyben október 12-én, hétfőn állt a bíróság elé. 20 ezer dolláros óvadék ellenében szabadon távozhatott. A repülőgép fedélzetén történtek miatt a későbbiekben akár szövetségi eljárás is indulhat.
Mit mond Selma Blair?
Blair képviselője szerint a feltételezett cselekményekhez az vezetett, hogy a színésznőnél egészségügyi vészhelyzet lépett fel. A leszállás után azonnal orvosi ellátást kapott, állapota stabil, és időközben kiengedték a kórházból.
A Kegyetlen játékok és a Doktor Szöszi című filmekből is ismert Blair 2018-ban hozta nyilvánosságra, hogy szklerózis multiplexszel él.
További érdekes újságcikkeink a Kikapcs címszó alatt:
Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
Házat adnak itthon az új 7-es BMW árából
„Nem én voltam függő, mégis nekem kell meggyógyulnom” – függő szülők felnőtt gyermekei mesélnek
Rég aggódtam ennyire egy kollégámért, mint most Az Árulókat nézve
Megépült álmaink kertje, majd másnap jött a vakond – drága kertet építeni az agglomerációban?
Hol vagy, szerelem? Újra aktívak a matchmakerek
The post Rendőrnőt és ápolónőt is megrúghatott Selma Blair, vádat emeltek ellene first appeared on 24.hu.



