Franciaországba tartott az a moldovai férfi, akinek hetekkel ezelőtt veszett nyoma Magyarországon.
A Blikk cikke szerint Bodean Denis szeptember 24-én indult vissza családjához Franciaországba Moldovából, majd szeptember 25-én jelentkezett utoljára az M1-es autópályáról.
Akkor annyit mondott, hogy nem sokkal a magyar főváros után dugóba keveredett, áll a sor, így késik majd. Onnantól nincs nyoma, egyszerűen eltűnt az autópályáról, nem lehet tudni, merre ment, hol lehet, olvasható a cikkben.
A Blikknek a férfi bátyja, Alex Bodean arról beszélt, hogy
el nem tudjuk képzelni, mi történt, mintha elnyelte volna a föld. Először arra gondoltunk, a dugó miatt keresett egy hosszabb, alternatív utat, de már akkor is meg kellett volna érkeznie, napok, sőt hetek óta, hiszen azóta eltelt 17 nap úgy, hogy semmi hír nincs róla. Franciaország az állandó tartózkodási helye, ott jelentettük be az eltűnését, illetve Moldovában is, hátha valamiért mégiscsak visszafordult, már ez is eszünkbe jutott.
Hozzátette: felvették a kapcsolatot Moldova budapesti nagykövetségével is, hogy a magyar hatóságok is keressék, és azt ígérték a konzulátusnál, hogy intézkedni fognak.
A család attól tart, hogy Denist valami baj érte, „találkozott a komiszokkal”. A balkáni autópálya-banditák ugyanis előszeretettel vadásznak a magyar autópályák pihenőiben is a honfitársaikra, írja a lap.
The post Az M1-es autópályáról tűnt el egy moldovai férfi first appeared on 24.hu.



