Kemény szavakkal ostorozta Magyar Péter miniszterelnök a versenyhivatal és a számvevőszék elnökét a Déli körvasút beruházása körüli szabálytalanság okán visszavont uniós százmilliárdok miatt, arra utalva, hogy sem a Windisch László, sem a Rigó Csaba által vezetett szervezet nem vizsgálódott korábban az ügyben. Pedig az egyiknél az Európai Számvevőszék kopogtatott, a másikhoz pedig maga a főszereplő: a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd.
Mindkét szervezet reagált viszont lapunknak, és – ahogy azt a mai cikkünkben ígértük – közöljük az álláspontjukat.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint nem volt semmi látnivaló: 2021. szeptember 6-án érkezett a bejelentés, hogy a V-Híd Vagyonkezelő Kft. megszerzi a Kontúr Csoport Kft. 100 százalékát. Szeptember 9-én pedig kész volt a hatósági bizonyítvány, amelyben az az egyenszöveg állt, mely szerint „vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn”.
Három nap alatt döntötte el tehát a GVH, hogy nincs mit vizsgálnia Mészárosék cégfelvásárlásán.

Amint azonban a múlt heti kormányinfón kiderült, az Európai Számvevőszék egészen másképp ítélte meg az ügyet. Egy olyan cég megvásárlásáról volt szó ugyanis, amelyik a Déli körvasút tervezésében, közbeszerzésének előkészítésében vett részt, a vevő pedig a V-Híd Vagyonkezelő Kft. (akkori) volt, amelynek, történetesen, a tulajdonosa, a V-Híd Építő Zrt. nyerte meg a tendert. Ez olyan súlyos szabálytalanságnak számít, amilyet az Európai Bizottság az uniós támogatás teljes megvonásával büntet. Hogy az összeférhetetlenség miatt mekkora bajba kerültek Mészárosék, és mire megy a kormány a szerződésbontással, arról itt írtunk részletesen.
A tendert nettó 337 milliárd forintos ajánlattal nyerte meg a V-Híd Építő Zrt., az erről szóló összegzés 2021. szeptember 3-án jelent meg. Még le sem zárult tehát a közbeszerzési procedúra, már ment a fúziós bejelentés a GVH-nak. (Arról már nem is esik szó, hogy az évszázad túlárazott fejlesztéseként beszéltek a körvasútról a kezdetektől.)
Megkértük a versenyhivatalt, fejtsék ki, hogy pontosan miért nem láttak indokoltnak semmiféle vizsgálatot, miért nem elemezték a két cég piaci szerepét és az összefonódásuk várható hatását, az eddigi együttműködésüket, a közös munkáikat? Rákérdeztünk arra is, hogy mi kellett volna ahhoz, hogy a GVH vizsgálódjon?
„Bemutatták, hogy a piacon több más versenytárs is jelen van”
The post Csont nélkül engedte át a versenyhivatal a Mészáros-bizniszt, amely miatt most százmilliárdokat veszíthet Magyarország first appeared on 24.hu.



