Az egész világot megrázta a hír, miszerint egy látogató szombaton bemászott a tigriseknek elkerített részre az angliai Yorkshire Wildlife Park vadasparkban, ahol az Altaj nevű amuri tigris szétmarcangolta őt. Bár korábban úgy tűnt, a család kérésére nem fogják megnevezni a férfit, ez most megtörtént.
A BBC értesülései szerint az áldozat William Chapman, egy húszas éveiben járó férfi volt, aki végig videózta azt, ahogy bemászik a nagymacskához.
A dél-yorkshire-i rendőrség közlése szerint Chapman szombaton, helyi idő szerint délután fél 2 környékén mászott be a Doncaster melletti Yorkshire Wildlife Park kifutójába. Egy szemtanú elmondta, hogy a férfi már előtte is furcsán viselkedett, fejhallgatót viselt, és „fel-alá járkált”, majd fotót kért az állattal, ezt követően pedig örömében táncolni kezdett. A rendőrség azt is megállapította, hogy egyedül látogatott el a parkba.
A szemtanúk szerint a húszas éveiben járó Chapman egy átjáróról mászott le, majd lépett be a bekerített területre. Egy anya, aki a gyerekeivel volt ott a parkban, megpróbálta megállítani Chapmant, de nem járt sikerrel. Becslések szerint ekkor körülbelül 15–20 ember tartózkodott a kifutó megemelt látogatói folyosóján. A látogatók nem értették, mi történik, míg a férfi be nem mászott a ketrecbe.
Néhányan ekkor megpróbálták elterelni a tigris figyelmét: zajongtak, dörömböltek a kerítésen, ez azonban nem vált be.
A park illetékesei azonnal elterelték az embereket, és kiürítették a helyszínt. Bár a rendőrség kérte, hogy senki ne osszon meg videókat az esetről, az internetre természetesen felkerült egy-két felvétel. Ezen az látható, hogy a férfi kiabál, és az ujját mutogatja a tigrisnek, mielőtt az megtámadná. Bár sokan tartottak attól az eset után, hogy az állatot el fogják altatni, a vadaspark megerősítette: erre nem fog sor kerülni. A tragédia miatt vizsgálat és nyomozás indult, szakértők szerint pedig a biztonsági intézkedéseket is felül fogják vizsgálni.
The post Tigristámadás: kiderült, ki volt a férfi, aki bemászott a vadállathoz first appeared on 24.hu.



