James Hetfield, a Metallica frontembere nem ért egyet azzal, ha egyes művészek politizálást kevernek a fellépéseikbe, és ennek hangot is adott. A zenekar Las Vegasban lépett fel, ahol a frontember két szám közt rövid szónoklatot idézett a rajongókhoz.
Csak azt akarom mondani, hogy a Metallica nem azért van itt ma este, mint sok másik előadó: hogy a hülyeségeivel befolyásoljon titeket. Azért vagyunk itt, hogy elfelejtsük a kinti szarságokat, oké? A Metallica programja a szeretet, az energia és a heavy metal, bébi!
– kiabálta a tömegnek az énekes.
Hetfield egyébként korábban is többször nyíltan állást foglalt amellett, hogy a zenészeknek meg kéne tartaniuk maguknak a véleményüket, a koncertjeiken pedig nem megosztani, hanem egyesíteni kéne a nézőket.
Legutóbbi mondandója egyértelmű utalás arra, hogy az utóbbi időben komoly felháborodást keltettek bizonyos művészek közéleti megnyilvánulásai. Macklemore-t például azután rakták ki Ed Sheeran turnéjáról, hogy a színpadon palesztinpárti üzenetet fogalmazott meg, a turné egyes koncertjeinek otthont adó stadionok tulajdonosai ugyanis kifogásolták a politikai üzenetet.
A rapper később azt írta közösségi oldalán, hogy bizonyos témákkal kapcsolatban nem szabad politikailag semlegesnek maradni. Sheeran később szintén megszólalt az ügyben: „katasztrofálisnak és igazolhatatlannak” nevezte a gázai helyzetet, de egyben hozzátette: jó lenne, ha a koncertjei nem a politikáról szólnának. Ezt követően további négy előzenekar is visszalépett a turnétól, közleményeikben mindannyian kiálltak a palesztinok mellett.
The post A Metallica frontembere szerint a színpadon nincs helye a politizálásnak first appeared on 24.hu.




