← Vissza a hírfolyamhozGazdaság · Forrás: 444 · Szerző: Czinkóczi Sándor · 2026. 10. 14. 18:10 · 2 perc olvasás
Gajdos László lecserélte a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumát

Az élő környezetért felelős miniszter kezdeményezte az állam által 2022-ben létrehozott Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumának megújítását, „hogy a jövőben még hatékonyabban és transzparensebben szolgálhassa a hazai állatvédelem ügyét”. Az évi 1,7 milliárd forint állami pénzből gazdálkodó alapítvány kuratóriumának korábban maga Gajdos László is tagja volt, és miniszterként átvilágítást rendelt el a szervezetnél, mert felmerült, hogy a szervezet nem megfelelően gazdálkodott a közpénzekkel. Az Átlátszó például nemrég arról írt, hogy az alapítvány kevesebb mint kilenc hónap alatt nettó 193 millió forintot költött el a Balásy Gyula cégeivel kötött kommunikációs keretszerződésből. A lap összesítése szerint a legtöbb pénzt, 62,1 millió forintot kommunikációs csomagokra költötték: PR, social media, grafika, fotózás szerepel a tételek közt. Például 38,2 millióért szerveztek Állatvédelmi Pikniket, az óriásplakát-kampány 35,7 millió forint volt, reklámajándékokra 34,9 millió forintot költöttek.A kuratórium korábbi elnöke, Vetter Szilvia szeptember végén mondott le. Új elnöknek most Kovács Zsoltot, az Állatvilág magazin főszerkesztőjét nevezték ki. „Örülök, hogy elfogadta a felkérést, és meggyőződésem, hogy szakértelmével és elkötelezettségével eredményesen fogja vezetni az alapítvány munkáját” – írta róla Gajdos. Kuratóriumi tagnak választották Orbán Zoltánt, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium sajtófőnökét, aki korábban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivőjeként dolgozott. A további tagok: Varga Tamás, a Pécsi Állatkert gyűjteményvezetője, Dr. Csutorás István állatorvos és Pierog Kata, a Mancsmentő Állatvédő Egyesület vezetője.
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Czinkóczi Sándor · Dátum: 2026. 10. 14. 18:10
Eredeti cikk ↗