Molnár Áron szerdán közzétett videójában a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) támogatási gyakorlatát bírálta, különös tekintettel a Pócs János fideszes országgyűlési képviselőhöz köthető szervezetekre. A színész-aktivista szerint
a Jász Nemzeti Egyesület és a Jászapáti Gazdakör az elmúlt években több tízmillió forint közpénzt kapott a BGA-tól ugyanarra a célra: a Pócs földjén, a Gazda Farm 1-en megrendezett Jászsági Aratónapra.
A videóban elhangzottak alapján a BGA pályázati kiírása szerint egy szervezet legfeljebb 11 millió forint támogatást kaphatott volna, azonban a két külön szervezet párhuzamos pályázásával ezt a plafont megkerülhették. Molnár állítása szerint a két szervezet szorosan kötődik a képviselőhöz:
- a Jász Nemzeti Egyesület székhelye ugyanaz a cím, amely Pócs családi és gazdasági érdekeltségeihez is kötődik, vezetője pedig Mészárosné Vas Márta (akiről a poszt szövegében Molnár pontosította, hogy nem volt polgármester),
- a Jászapáti Gazdakört pedig Kiss János vezeti, aki Pócs polgármestersége alatt a képviselő-testület tagja volt.
Az ukrajnai háborúra hivatkozva könnyítettek a feltételeken
Molnár a BGA közleményére hivatkozva elmondta, hogy az 5 millió forintos támogatások esetében pénzügyi és szakmai beszámolót sem kellett beadni. Mint fogalmazott:
Az Ukrajnában zajló háború miatt nem kellett elszámolni Pócs János földjének közpénzből történő aratásáról és az utána lévő kis bulikáról
A döntéseket meghozó bizottság tagjai között volt többek között Semjén Zsolt és Nacsa Lőrinc is – jegyezte meg.
A videó végén Molnár jelezte, hogy hamarosan Gulyás Gergely is szóba kerül majd az ügyben, a posztban pedig egy e-mail címet is megadott, ahová a BGA-val kapcsolatos információkat várja.
A Jász Nemzet Egyesület nem először kerül a figyelem középpontjába: a Pócs János farmjára bejelentett szervezet korábban 150 millió forintos állami támogatásban is részesült, és az egyesületet is érintik azok a vizsgálatok, amelyek a Nemzeti Kulturális Alap támogatásai miatt indultak.
The post Molnár Áron: Két, Pócs Jánoshoz kötődő egyesület vett fel közpénzt ugyanarra a rendezvényre first appeared on 24.hu.


