Szombati Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy a Budapesti Közművek távhőszolgáltatási divíziója, a FŐTÁV jóvoltából immár teljeskörűen üzemel a fűtés a fővárosban.
A rendszer összesen 241 ezer budapesti lakást, valamint 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztót lát el. A poszt szerint a fűtésindítás a 3160 érintett épület esetében (ami az ügyfelek 90 százalékát jelenti) már helyszíni beavatkozás nélkül, a távfelügyeleti diszpécserközponton keresztül valósult meg.

A városvezető – aki nemrégiben egy kórházi kezelést követő lábadozás után tért vissza a munkába – hangsúlyozta, hogy a szakemberek tavasz óta készültek a szezonra, és a felújításra, illetve karbantartásra év végéig 8,8 milliárd forintot fordítanak. A jövőbeli tervekről elmondta, hogy már zajlik több olyan projekt tervezése, amelyek kivitelezése 2027-ben vagy azután várható.
Az elmúlt öt évben mintegy 100 megawatt új fogyasztó csatlakozott a távhőszolgáltatáshoz. Ez a mennyiség megfelel Szeged teljes távhőigényének
– fogalmazott a főpolgármester.
A bejegyzés kitér arra is, hogy a budapesti távhőrendszerek évente mintegy 200 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg, és nem jelentenek többlet-környezetterhelést a sűrűn lakott városrészekben.
A főváros pénzügyi helyzetével és az eljövendő beruházásokkal kapcsolatban Karácsony a napokban úgy nyilatkozott, hogy a kormánnyal kötött megállapodás és a szigorú gazdálkodás révén biztosított Budapest működőképessége, az érkező európai uniós forrásokból pedig jelentős fejlesztéseket terveznek megvalósítani.
The post Karácsony: Befűtöttünk 241 ezer lakásban first appeared on 24.hu.




