Ellenzéki siker született a részleges szenátusi választás második fordulójában Csehországban – derült ki a szombat délutáni urnazárás után nyilvánosságra hozott adatokból – írja az MTI.
A Cseh Statisztikai Hivatal a voksok majdnem 100 százalékának összeszámlálása alapján közölte: a mostani választáson a 27 szenátori mandátumot az ellenzéki pártok és különféle helyi koalíciók szerezték meg, a kormánykoalíciós ANO egyetlen mandátumot sem szerzett.
Öt jelölt már a múlt hét végi első választási fordulóban megszerezte a mandátumot, és mindannyian azt jelezték, hogy ellenzéki frakciókhoz kívánnak csatlakozni.
Pártként a választás győztese az ellenzéki Polgármesterek és Függetlenek (STAN), amely tíz mandátumot szerzett, kettőt már a múlt heti első körben. A Polgári Demokratikus Párt (ODS) hét, a kereszténydemokrata KDU-CSL három, a TOP 09 két mandátumot mondhat magáénak, míg az ellenzéki Kalózpárt eddigi egyetlen mandátumát elveszítette. További öt mandátum a különböző helyi koalícióké.
A kormánykoalíciót alkotó Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) –ez Andrej Babis pártja-, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD), valamint a Motorosok egyetlen felsőházi bársonyszéket sem szereztek.
A választói részvétel mérsékelten meghaladta a 21 százalékot, tehát mintegy fele volt az első körben mért 43 százaléknak.
A régi-új, illetve az új szenátorok várhatóan november közepén teszik le az alkotmány által előírt esküjüket, mert addig le kell zárni a választások eredménye elleni esetleges fellebbezéseket.
A szenátori mandátum hatéves. A kétévente megtartott részleges választáson mindig a 81 tagú parlamenti felsőház egyharmada, azaz 27 szenátori poszt újul meg. A győzelemhez az első körben a leadott szavazatok több mint felének a megszerzése szükséges, de a második körben már elég az egyszerű többség.
Az infostart.hu rámutat: bár az ANO tizenhárom jelöltje jutott be a második fordulóba, végül egyikük sem nyert. A kormánypárt olyan hagyományosan baloldali, stabil bázisnak számító körzetekben is vereséget szenvedett, mint Karviná vagy Přerov.
A cseh sajtó kiemeli: az 1996-os szenátusi rendszer megalakulása óta nem fordult elő, hogy a legerősebb kormánypárt mandátum nélkül zárjon egy választást.
Frissítünk!
Katasztrofálisnak nevezte a szenátusi választás eredményét a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára Andrej Babis pártelnök, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt. „Az ANO mozgalom számára ez az eredmény katasztrófa. Azt biztosan nem gondoltuk, hogy ezen a választáson egyetlen mandátumot sem szerzünk. Sajnos minden úgy végződött, ahogy végződött” – mondta Babis a pártközpontban tartott sajtótájékoztatón, miután ismertté váltak a pénteken és szombaton tartott második választási forduló eredményei.
A kormányfő szerint a választás eredménye nem lesz hatással a kormány stratégiájára, abban nem lesz változás. „Semmiféle stratégiaváltás nincs napirenden” – hangsúlyozta. A koalíció januárban újra értékeli az eddigi munkát, majd folytatja a kormányprogram teljesítését – jegyezte meg. Hazugságnak nevezte azokat a sajtóban megjelent ellenzéki állításokat, miszerint a kabinet nem teljesíti a kormányprogramot.
A szenátusi választás eredménye – vélekedett a pártelnök – egyértelműen a regionális szervezetek hibája.
„Úgy vélem, el kell gondolkodnunk azon, hogy miért és hogyan történt, ami történt. El kell gondolkodni azon, hogy a mozgalomban ki az, aki valóban dolgozik és ki nem, ki az, aki csak az erős márkanévre számít, ki az, aki kisajátította a regionális szervezeteket” – jelentette ki. „Észrevettem: sok embernek az az érzése, hogy ha az ANO tagja, akkor az biztos győzelmet jelent” – tette hozzá.
The post Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban first appeared on 24.hu.



