A dán együttes nagy fölényben kezdte a találkozót, hat perc elteltével 5-1-re vezetett. A legutóbbi idényben döntős ETO egy ötgólos sorozattal átvette a vezetést (13-11), sorra szerezve a gyors találatokat ellenfele hibái után.
A szünet után az első három gólt az Odense dobta, a 41. percben, 23-23-nál pedig egyenlíteni is tudott. A vezetést azonban nem tudta átvenni, a Győr pedig újra négygólos előnyt épített ki, majd a házigazda újfent kiegyenlített (28-28).
A sok hibával tarkított, szoros végjátékban végül egy góllal a magyar klub kerekedett felül.
Az ETO-ban Tjasa Stanko nyolcszor volt eredményes, Sandra Toft 13 lövést védett. Az Odensét erősítő Romée Maarschalkerweerd szintén nyolc góllal zárt.
A kisalföldi együttes hat forduló után öt győzelemmel és egy döntetlennel áll a B jelű nyolcasban, akárcsak a címvédő Metz HB, amely a sérült Albek Anna nélkül 32-22-re múlta felül vendégét, a német Blomberg-Lippét. Az Európa-bajnoki bronzérmes Vámos Petra egy góllal járult hozzá a francia csapat sikeréhez.
A nap másik magyar érdekeltségű mérkőzésén az FTC 39-25-re verte a Borussia Dortmundot.
Kézilabda, Bajnokok Ligája, nők, B csoport, 6. forduló
Odense HB (dán) – Győri Audi ETO KC 31-32 (17-20)
(MTI)
The post Hullámzó meccsen, szoros végjátékban nyert Odensében az ETO first appeared on 24.hu.

