Közös állásfoglalást és módosító javaslatokat készítettek a magyar startup-ökoszisztéma vezető alapítói, befektetői és szakmai partnerei a Tisza-kormány által 2027 elejétől bevezetni tervezett vagyonadóról szóló törvényjavaslathoz.
A törvényjavaslat formálódó fő szabálya szerint az 1 milliárd forint feletti vagyonokra 100 milliárd forintig évi 1 százalék, a 100 milliárd forintot meghaladó vagyonrészre pedig 1,5 százalék adót kellene fizetni.
A Startup Hungary szakmai szervezet oldalán közzétett nyilatkozat szerint a vagyonadó-tervezet a kockázati tőkéből működő startup-alapítókra valós anyagi helyzetükhöz képest aránytalan terhet ró, és könnyen fizetésképtelen helyzetet teremthet.
A javaslatcsomag aláírói között megtalálható például Simó György, a Day One Capital partnere, Birmacher Balázs, a Birtrise platform társalapítója és Pistyur Veronika, az Oktogon Ventures partnere is a startup-szektor számos más szereplője mellett. Ők úgy látják, hogy ha a vagyonadó nem veszi figyelembe a startupokra jellemző kockázati profilt, valamint befektetési és értékelési sajátosságokat, akkor
nem fogják leváltani az unikornisok a zebrákat. Lehetetlen helyzetbe kerül, aki nemzetközi piacon skálázódó innovatív céget épít Magyarországról indulva.
A startupok világában az unikornis azt a kockázati tőkére nagymértékben támaszkodó vállalkozási modellt takarja, amelynek célja a lehető leggyorsabb növekedés, gyakran azzal együtt is, hogy egy piac minél teljesebb dominálása érdekében évekig veszteségesek maradnak. Ilyen projekt volt például sok más világsikert elérő szolgáltatás mellett az Airbnb vagy a magyar Prezi is. Zebráknak ezzel szemben azt a modellt szokták nevezni, amelyben egyszerre törekednek a fenntartható üzleti növekedésre és a társadalmi célok elérésére.
A startup ökoszisztéma vezető szereplői által szignózott módosítójavaslat-csomag főbb pontjai:
- Nem realizálható vagyonból nem lehet adót fizetni. A startup alapítók részesedését befektetői jogok terhelik, nem eladható, osztalékot nem hoz, és statisztikailag nagy az esélye, hogy soha nem realizálódik. Kis túlzással olyan ez, mintha egy lottószelvény után a főnyeremény összegére kellene adót fizetni, még a sorsolás előtt. Javaslat: a startup-alapítói részesedések értéke ne számítson bele a magánvagyonba addig, amíg egy exit után valóban nem realizálódik.
- Nem egyértelmű az értékszámításA tervezet a nem tőzsdei részesedést képlettel vagy független cégértékeléssel értékeli. A képlet alapú értékelés valószínűleg nem használható részvényesi megállapodás, eltérő jogú részesedés vagy külföldi anyavállalat esetén, pedig ezek a kockázati tőkéből növekededő startupok alapesetei.Javaslat: az alapeseti képlet legyen alkalmazható külföldi anyavállalat és kockázatitőke-szerződések esetén is.
- A befektető pénze nem az alapító pénze A befektetési körök összege a cég saját tőkéjébe kerül, és a szellemi tulajdonra költött rész aktivált értékként a mérlegben marad. A képlet így a befektetők pénzét adóztatja az alapítónál: egy 40 millió dolláros seed kör után egy 60%-os alapító évi kb. 17 millió, egy 100 millió dolláros Series A után egy 55%-os alapító évi kb. 55 millió forint vagyonadót fizetne, többszörösét az éves fizetésének.Javaslat: a befektetők likvidációs preferenciája vonódjon le a saját tőke értékéből.
- Kiszámíthatatlan startup-cégértékelések. A befektetési kör ára a jövőbeli lehetőségeket árazza, nem a jelenlegi teljesítményt. A 2022-ben még 17,5 milliárd dollárra értékelt Miro-t idén 1,36 milliárd dollárért vásárolták meg. Ha a független értékelés során az utolsó befektetési kör árazása lenne az adó alapja, egy 100 millió dolláros értékelésnél egy 60%-os alapító évi kb. 191 millió, egy 1 milliárd dolláros értékelésnél egy 55%-os alapító évi kb. 2,25 milliárd forint adót fizetne. Javaslat: a finanszírozási körök árazása ne lehessen kötelezően mérvadó a független értékelésnél.
Nemrég Kármán András Pénzügyminiszter további részleteket osztott meg a készülő vagyonadó-tervezetről.
A 24.hu-n megpróbáltuk megbecsülni, hogy a leggazdagabb magyarok mennyit fizethetnek majd be az állami költségvetésbe a vagyonadó jelenleg ismert rendelkezései alapján.
The post Az unikornisok így nem fogják leváltani a zebrákat – a startup szektor javaslatokat készíttetett a vagyonadóhoz first appeared on 24.hu.




