Úgy volt, hogy ilyen zenekarok már nincsenek

A 2020-es években már nem kellene, hogy egy rockzenekarnak generációkon átívelő hatása legyen. A műfaj is megkopott, a popkultúra is megváltozott. Ebben a környezetben emelkedett fel az ír Fontaines D.C.. Valami olyasmit tudnak megmozgatni sokakban, ami kortárs rockzenekaroknak hosszú ideje nem sikerült. Októberben megjelent ötödik lemezük, a Dopamine Chamber jó alkalom, hogy végignézzük, hogy jutottunk ide. Akkor kezdtem érezni, hogy a Fontaines D.C. körül tényleg történik valami, amikor 2024 végén meghirdették a budapesti koncertet fél évvel későbbre, a szerkesztőségben pedig feltűnően sokan gondolták úgy, hogy azonnal jegyet vesznek az eseményre. Önmagában már ez is szokatlan lett volna. Miközben mindannyian egyre inkább be vagyunk zárkózva a személyre szabott algoritmusok diktálta ízlésbuborékokba, a popkultúra pedig jobban széttöredezik, kifejezetten ritka, hogy egy aktuális rockzenekar ilyen erős közösségi reakciót váltson ki. Az igazán feltűnő viszont még csak nem is az érdeklődés mértéke volt. Hanem az, hogy a lendületből jegyet vásárlók között volt nálam közel húsz évvel fiatalabb és közel húsz évvel idősebb kolléga is. Akkor még nem tudtam megfogalmazni, hogy mi történik, de éreztem, hogy ez így nem egyszerűen csak szokatlan, hanem konkrétan szembemegy a popkultúra főbb irányainak alakulásával. Idén októberben, az új lemez megjelenésének idején cikkek sora boncolgatja, hogyan emelkedett fel az ír zenekar. Ekkor futottam bele egy idézetbe a dublini zenei főiskola dékánjától: „Van egy 16 és egy 18 éves fiam. Imádják ezt a zenekart, úgy, ahogy én is. Ők valami újat és izgalmasat hallanak, én pedig az összes kedvenc bandámat hallom újra (...) de úgy, hogy közben mégsem ugyanúgy hangzik.”Ő pontosabban fogalmazta meg, amit én csak éreztem. Mondjuk az is igaz, hogy kettőnk közül nem én vagyok a dékán.Az öttagú Fontaines D.C. (Grian Chatten énekes, Conor Curley gitáros, Conor Deegan III basszusgitáros, Tom Coll dobos és Carlos O’Connell gitáros) ma valószínűleg a