Megtanulhatjuk másképp látni a természetet?

Az ember és a természet kapcsolatáról többnyire azt kérdezzük, hogy mit tesz velünk a természet: csökkenti-e a stresszt, javítja-e a mentális egészségünket, segít-e megbirkózni az ökológiai válság következményeivel? Ritkábban tesszük fel az ennél alapvetőbb kérdést: mit veszünk észre egyáltalán abból az élő rendszerből, amelynek magunk is részei vagyunk? És megtanulhatunk-e másképp észlelni?Ha kimegyünk egy erdőbe, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindannyian nagyjából ugyanazt látjuk: fákat, bokrokat, madarakat, esetleg egy patakot, szép vagy kevésbé hangulatos tájat. Csakhogy ugyanaz a fizikai környezet egészen különböző észleleti világokat jelenthet. Valaki egy fát lát, más felismeri benne a kocsánytalan tölgyet, és észreveszi a rajta táplálkozó rovarokat is. Megint más azt is észleli, hogy a fa nem önmagában áll, hanem a talajjal, gombákkal, mikroorganizmusokkal, más növényekkel és állatokkal kapcsolatban létező élőlény, egy folyamatosan változó életközösség része. A különbség a tudásunk mellett abban is megmutatkozik, hogyan szerveződik az észlelésük. Ennek nagyobb jelentősége lehet, mint elsőre gondolnánk.A természet nem absztrakt háttér vagy díszlet a mindennapi életünkhözAz ökopszichológia az 1990-es évek elején kezdett önálló területként formálódni, bár előzményei az 1960-as évekig nyúlnak vissza. A pszichológia, az ökológiai gondolkodás és a környezetfilozófia találkozásából kibontakozó irányzat egyik alapvető kérdése, hogy milyen pszichológiai és kulturális folyamatok járulnak hozzá az ökológiai válság kialakulásához és fennmaradásához. Theodore Roszak 1992-es The voice of the earth című könyve, majd az 1995-ben Mary E. Gomesszal és Allen D. Kannerrel közösen szerkesztett Ecopsychology: Restoring the earth, healing the mind kötete meghatározó szerepet játszott a terület elnevezésében és korai programjának megfogalmazásában. Az ökopszichológia kiindulópontja, hogy az ember maga is ökológiai rendszerek része, folyamatos kölcsönhatásban áll más élőlénye