A futball-láz már akkor elfogott bennünket. S ehhez már nem volt elegendő az iskolai lehetőség. Alig szabadultunk fel az iskolai foglalatosságokból, máris hajrá ki a Honvéd-térre, és sötét estig rúgtuk a labdát. Így ment ez éveken át. Sok jó futballista került ki közülünk a különböző helyi és fővárosi sportegyesületek számára. Én is elég jó játékos voltam, jobb fedezetet játszottam, s a Kaposvári Testvériség csapatában a Bp. Vasas ellen is játszottam.
Nagy Imre Viharos emberöltő című – sajnos egy ponton hirtelen megszakadt – önéletrajzi írásából idéztünk. Ha a mártír-miniszterelnökről beszélünk, mindenki fel tud idézni pillanatképeket az ’56-os eseményekről, a koncepciós perről, az utolsó szó jogán elmondott beszédről vagy az újratemetésről – de általában kevesebb szó esik magáról az emberről. Aki például focizott. És birkózott. Azt is mondják, gazdag növény- és rovargyűjteménye volt.
De hogy állt például az istenhit kérdésével? Mi állt a szokatlan cvikkeres imázs mögött? Hogy ismerte meg majdani feleségét; milyen nagypapa volt? Történetünk a jelenben, a Nagy Imre Emlékházban kezdődik – és ugyanabban az épületben ér véget, csak 1956-ban.
A megidézett hiány – a Nagy Imre Emlékház
Nagy Imre egykori (1949–1956 közötti) otthonában, az Orsó utcai Bauhaus-villaépületben ma az egykori miniszterelnök életútját és a forradalom eseményeit bemutató emlékház működik – interaktív kiállítással. Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának kommunikációs referense, a Nagy Imre Alapítvány kurátora és Fodor Fanni történész-muzeológus, az emlékház munkatársa a mártír-miniszterelnök egykori személyes tárgyait bemutatva osztotta meg velünk a politikus életének kevésbé ismert részleteit.
Nagy Imrét a halálos ítélet mellett teljes vagyonelkobzással sújtották; a bútorokat és értéktárgyakat akkoriban szinte teljesen széthordták a házból. Amikor a miniszterelnök és családja a jugoszláv követségre menekült, és elhagyták az épületet, nem is gondoltak bele, hogy soha többet nem térhetnek oda vissza. A kivégzés után, amikor Romániából hazahozták a hozzátartozókat, az özvegy, Égető Mária és lányuk, Nagy Erzsébet egyszer vissza tudott menni a házba, de akkor is csak a személyes holmikat – amit két kézzel össze tudtak szedni – menekítették ki, meséli Fodor Fanni.
Az emlékház gyűjteményének koncepcióját kidolgozó ifjabb Rajk Lászlónak tehát abból kellett kiindulnia, hogy nagyon kevés eredeti tárgy maradt.
The post „Az egyetlen emberarcú kommunista volt” – Nagy Imre személyes tárgyai között értettünk meg többet ’56-ból first appeared on 24.hu.
