Újfajta kibertámadást hajtott végre több svéd, belga és luxemburgi szupermarketlánc ellen: hackerek feltörték az áruházláncok rendszereit, és egyik napról a másikra megemelték a hűtőszekrények és fagyasztók hőmérsékletét – írja a Guardian.
A svéd Coop áruházlánc hétfőn azt közölte: hat üzletét érintette a támadás, míg az ICA üzletlánc csupán azt közölte, hogy több boljtuk is érintett volt. A holland Ahold Delhaize szerint több tucat belgiumi és luxemburgi szupermarketét érintette a támadás.
Belgiumban több tucat üzletre és szupermarketre is lecsaptak, köztük öt Spar üzletre, a Q8 benzinkutakhoz kapcsolódó Shop & Go kisboltokra, valamint számos kisebb Proxy Delhaize minimarketre.
Hajnali 1-kor kezdtük el a technikusok mozgósítását. Egész éjjel és délelőtt azon dolgoztunk, hogy lekapcsoltuk az érintett berendezéseket a hálózatról
– mondta Stephan Moelans, a hűtőrendszerek telepítésére szakosodott Sabcobel vezérigazgatója.
Nem ez volt az első eset
Nem most történt az első ilyen, szokatlan kibertámadás. A francia rendőrség októberben közölte, hogy hackerek nagyjából 700 szupermarket hűtőegységei felett vették át az irányítást egy nagyszabású támadás során, amely ahhoz vezetett, hogy több száz tönna hűtött és fagyasztott élelmiszert kellett kidobni.
A hackerek távolról több ezer fagyasztó, hűtőszekrény és hűtőpult beállításait módosították felül, -27 Celsius-fokról 50 Celsius-fok fölé emelve a hőmérsékletet.
Az érintettek között volt az Intermarché, a Coopérative U, a Carrefour, a Leclerc és a Monoprix üzletlánc is. Az üzleteknek hatalmas mennyiségű friss húst, tejterméket és fagyasztott terméket kellett kidobniuk, sokuk vesztesége több tízezer eurótól több száz ezer euróig terjedt.
The post Újra befűtötték a hűtőket és mélyhűtőket a hackerek több tucat európai szupermarketben first appeared on 24.hu.





