Nem engedték, hogy beszéljen a haldokló fiával, bocsánatkérésre és sérelemdíjra kötelezték a szombathelyi börtönt

Jogerősen pert nyert a szombathelyi börtön ellen az apa, akit nem értesítettek időben arról, hogy a fia életveszélyes állapotba került, és nem engedték, hogy a még eszméleténél lévő gyerekével beszélhessen a kórházban – írta közleményében az apát képviselő Magyar Helsinki Bizottság.Mire a fiát meglátogathatta, az már mélyaltatásban volt, és többé nem tért magához. A Győri Ítélőtábla bocsánatkérésre és 500 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a büntetés-végrehajtást.Ruckel René 2023. január 25-én súlyosan megsérült a börtönben, miután összeverekedett egyik zárkatársával. Véres fejjel lépett ki a zárkából, majd összeesett a folyosón. Gerincsérülése miatt nyaktól lefelé lebénult, kórházba szállították, ahol később meghalt. A halálához vezető bántalmazás miatt egyik zárkatársát elítélték.Édesapja, Ruckel József a fia egyik barátjától értesült arról, hogy René kórházba került. A büntetés-végrehajtástól azt a tájékoztatást kapta, hogy a fia megszédült és elesett, illetve nekiesett egy ajtónak. A verekedésről nem szóltak neki.Az apa azonnal a kórházba ment, de nem engedték oda a még eszméleténél lévő fiához. Napokon át telefonált és próbált látogatási engedélyt szerezni, de a rendkívüli kórházi beszélő iránti kérelmét csak három nappal később bírálták el, mert a munkaidőben iktatott megkeresést hétvége követte. Mire bejutott, a fia már mélyaltatásban feküdt, egy órán át foghatta a kezét, de beszélni nem tudtak egymással.Ruckel József a Helsinki Bizottságnak korábban azt mondta, nem akart pereskedni: ha a börtön elismeri a hibáját és bocsánatot kér, nem fordult volna bírósághoz. A parancsnok részvétét fejezte ki, de a bocsánatkérést és a peren kívüli megegyezést többször elutasította.Első fokon a Szombathelyi Törvényszék elutasította az apa keresetét. A bíróság szerint a börtönnek nem kellett önállóan megállapítania az életveszélyes állapotot, és a rendelkezésére álló egészségügyi információk alapján nem bizonyosodott be a felróható mulasztása. A Győri Ítélőtábla
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Benics Márk · Dátum: 2026. 11. 03. 11:51
Eredeti cikk ↗

