Dorottya, miért most vállalt egy könyvet, amelyben visszatekint az életére?
Rövid időn belül három kiadó is megkeresett. Kettőnek nemet mondtam, a Corvina felkérésénél viszont úgy éreztem, ennek a könyvnek most meg kell születnie. Azt szerettem volna, hogy Nyáry Krisztián írja, bár korábban nem ismertük egymást.
Volt valamilyen célja a könyvvel? Például igazságot szolgáltatni az édesanyjának?
Igen, anyámnak is szerettem volna valamiféle igazságot szolgáltatni, ami korábban is sokszor eszembe jutott. Bartis Attila A nyugalom című regényéből színdarab és film is született, mindkettőben én játszhattam Weér Rebekát, az idősödő színésznőt. Mindkét alkalommal úgy éreztem, ezzel valamit anyámért is teszek. A szakma nagy része tudta, hogy ártatlan. Sokan rettenetes veszteségnek tartották, hogy egy ilyen tehetséges ember pályáját már a kezdetén derékba törték.
És a családom történetére is kíváncsi voltam. Emiatt mentem el családfakutatóhoz és a Történeti Hivatalhoz is, hogy kikérjem a szüleimre és a magamra vonatkozó iratokat. Leginkább az érdekelt, hogy az apai nagyapám halála után az apukám miért maradt hatévesen egyedül.
A sváb és a zsidó család sem fogadta el a szülei házasságát, és azt, hogy a nagymamám felvette a férje keresztény vallását. Az édesanyja ideg-összeroppanást kapott, apukám pedig két évre árvaházba került. Erre kerestem a választ, bár végül nem kaptam meg.
Ez a cikk eredetileg a Nők Lapja nyomtatott magazinjában jelent meg, és most a 24 Extra kínálatában is olvasható.
A Nők Lapja a női nézőpontoknak és a sokféle élettapasztalatnak ad teret: személyes történetekkel, elmélyült interjúkkal és hiteles riportokkal segít megérteni önmagunkat és a körülöttünk változó világot. Kultúráról, kapcsolatokról, egészségről és társadalmi kérdésekről írunk kíváncsian, érzékenyen, közérthetően. Hiszünk a jó történetek erejében és abban, hogy egymás megismerése közelebb visz a saját válaszainkhoz is.
Nők Lapja – történetek, amelyek összekötnek: noklapja.hu
Elmondaná, miért hurcolták meg az édesanyját?
Anyám 1943-ban kezdte a színművészeti akadémiát, aminek akkor Kiss Ferenc volt az igazgatója, aki a nyilas párt tagja volt. Az oroszok már részben bent voltak, a németek pedig még nem vonultak ki teljesen, amikor darutollas csendőrök néhány napos munkaszolgálatra vittek diákokat. Végignézték a növendékek listáját. Anyám az akadémia előtt kereskedelmi iskolába járt, ahol gyors- és gépírást tanult.
The post Udvaros Dorottya: Kavarog bennem, hogy mit jelent egyáltalán az, hogy én megbocsátok az anyámnak first appeared on 24.hu.



