Egy kórházban dolgozom, ahol rengeteg vészhelyzethez riasztanak. Minden egyes ilyen alkalommal akadnak olyanok, akik elállják az utam, mert egymás mellett andalognak a folyosón. Hiába szólok, hogy »Elnézést!«, meg sem mozdulnak. Majd amikor átfurakszom köztük, csak döbbenten bámulnak.
Ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokkal találkozhatunk a Redditen, ha arra keressük a választ, miért van az, hogy az emberek nagy része látszólag képtelen másokra odafigyelve létezni a fizikai térben.
Mint ahogy sokan olyan hétköznapi helyzeteken is bosszankodnak, mikor bevásárláskor a sorok kellős közepén ácsorgó, komótosan nézelődő emberek meghiúsítják a haladást – a profibbak keresztbe le is parkoltatják a bevásárlókocsit a lehető legszűkebb helyen. Nem kellemes az sem, ha a járdán az előttünk sétáló egyén körülnézés nélkül guggol le cipőt kötni, mi meg majdnem átesünk rajta. De biztosan ismerős jelenet olvasóink számára is, mikor a szupermarket legsietősebb vásárlója mögénk furakszik a pénztárnál, és szinte a tarkónkon érezzük a lélegzetét.
A végtelenségig sorolhatnánk még a példákat, de ennél fontosabb azt a kérdést tisztázni:
tényleg kezdjük elveszíteni a térbeli tájékozódási készségünket, vagy egyszerűen annyira megelégeltük, hogy mások előttünk forgolódnak, hogy már a legapróbb figyelmetlenségekre is szúrós szemmel tekintünk?
Fehér Tibor pszichológus segített megválaszolni a kérdéseinket erről a bosszantó jelenségről.
Könnyű bűnbakot találni, magyarázatot már nehezebb
The post A nyakunkba liheg a mögöttünk álló a pénztárnál, a másik meg kihangosítva telefonál a buszon – tényleg romlik a térbeli tudatosságunk? first appeared on 24.hu.
