Az Orbán-rendszer kimúlása után leginkább a szakmai autonómiára vágynak a pedagógusok

„Minden, ami most történik – ideértve a kormányváltást és azokat a konkrét oktatási elképzeléseket és javaslatokat, amik a médián keresztül eljutottak hozzánk – attól úgy érzem magam, mintha egy mázsás acélbetétes bakanccsal leléptek volna a tüdőmről. De ez kettős érzés is, mert a reményen túl viszont sok okból most még nagyon nehéz látni bármi konkrétat, és ez némi apátiát és fásultságot okoz a pedagógusokban”. Sirák Richárd, a budapesti Arany János Általános Iskola és Gimnázium magyar–történelem szakos tanára alig fogalmazhatta volna meg szemléletesebben, milyen érzésekkel vágnak neki a pedagógusok az új tanévnek. De hogy tovább árnyaljuk ezt a képet, arról kérdeztünk gyakorló pedagógusokat és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnökét, Totyik Tamást, hogy milyen várakozásokkal és érzésekkel készülnek a rendszerváltás utáni első tanévre. A személyesen interjúkon túl egy online, anonim kérdőívben arra is rákérdeztünk, hogy vajon másképp készülnek-e az idei tanévre, mint a korábbi évekre, van-e olyan újonnan nyílt mozgástér, amit a válaszadók iskolája már most is kihasználna. Számítanak-e arra, hogy csökkennek az adminisztratív terhek? Terveznek-e olyan változással, ami az iskolai autónómiához kapcsolódik, például az óraszervezés, a szakmai programok vagy a tankönyvek kiválasztása terén? Készülnek-e arra, hogy megvalósítanak valamit az alsó tagozatos oktatás rugalmasabbá tételét célzó ajánlások közül? Ez utóbbi az a 14 pontos csomag, amit az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium augusztus elején küldött ki az iskoláknak az alsó tagozat „gyermekközpontú megújítására”. Olyan ajánlások szerepelnek benne, mint hogy az iskolai nap jobban igazodjon a kisgyerekek életkori sajátosságaihoz, és a tanulás kevésbé merev, inkább élmény- és tevékenységalapú legyen. Ennek részeként az iskolák bevezethetnek reggeli ráhangolódást, 35 perces tanórákat vagy hosszabb, összevont tanulási blokkokat, hosszabb mozgásos szüneteket, nyugodtabb ebédidőt, és rugalmasabban oszthatják el az órasz
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: Qubit · Szerző: Kende Ágnes · Dátum: 2026. 09. 01. 08:42
Eredeti cikk ↗

