A kalapácsvető Szabados Ármin megfélemlítésről, lelki és fizikai bántalmazásokról írt Facebook-oldalán korábbi klubja, a szombathelyi Dobó SE kapcsán, míg édesapja az Indexnek elmondta, hogy augusztus 31-én feljelentést tett az ügyészségen kiskorú veszélyeztetése és gyermekbántalmazás ügyében. A Dobó SE szakmai igazgatója, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, Németh Zsolt visszautasítja a vádakat.
A már a Haladás színeiben versenyző Szabados még pénteken írt bejegyzést a közösségi oldalán, arról, hogy eleinte gyermeki szeretettel jártak le sportolni a Dobó SE-be, egy idő után viszont már azért, mert féltek attól, hogy mi történik akkor, ha nem teszik, amit elvárnak tőlük. Azzal folytatta, hogy a nagyobb sportolók és edzők részéről mindennaposak voltak a verések és a megaláztatások, folyamatos volt a lelki abúzus és a megfélemlítés.
Egy csapatbajnokságon történt velem egy olyan eset, amelynek több szemtanúja is van. Átmentünk egymás szobájába, én, személy szerint, a csapattársaim szobájába. Amikor az edzőm ezt megtudta, bejött a szobába, én pedig megijedtem tőle, és menekülni próbáltam. Sikerült kijutnom a szobából, azonban a saját szobám ajtaján már nem tudtam bejutni. Az ajtó előtt utolért, megfogott, majd úgy pofon vágott, hogy eleredt az orrom vére. A fal csupa vér lett
– írta a Haladást 2023 óta erősítő kalapácsvető, akinek az édesapja, Szabados Ottó olyan fényképeket is közzétett, melyeken fia sérülései láthatóak egy 2019. januári eset után.
Ezekre válaszul Németh Zsolt egy közleményt jelentetett meg a Facebook-oldalán, amelyben azt írta: „Az elmúlt napokban a közösségi médiában több olyan bejegyzés jelent meg, amely személyemmel, valamint a Szombathelyi Dobó SE-ben végzett korábbi szakmai tevékenységemmel kapcsolatban rendkívül súlyos állításokat fogalmaz meg. A bejegyzésekben többek között gyermekek fizikai és lelki bántalmazásával, kényszerítéssel, megalázással, valamint más, akár büntetőjogi megítélés alá eső cselekményekkel hoznak összefüggésbe.
Az ezekben szereplő, személyemre vonatkozó valótlan és megalapozatlan állításokat a leghatározottabban visszautasítom
– írta Németh, aki azzal folytatta, hogy ha bárkinek tudomása vagy bizonyítéka van gyermek sérelmére elkövetett bűncselekményről, akkor azt jelentse a megfelelő hatóságoknál és illetékes sportszakmai szerveknél. Erre válaszul már kommentben jelezte Szabados Ottó, hogy megteszi a feljelentést, ami az Index cikke szerint augusztus 31-én megtörtént.
Mindez napokkal azt követően történt, hogy az SzPress Hírszolgálat arról írt, hogy a Németh Pál emlékére rendezett, ezüst fokozatú kalapácsvető-versenyen Szabados helyett a rendező Dobó SE versenyzője állt rajthoz, ami megosztotta a szakmát. A városi rivális Haladást erősítő, világ- és Európa-bajnoki döntős Szabados ugyanis a kilencedik a világranglistán, így eséllyel pályázott arra, hogy a budapesti atlétikai világdöntőn ott legyen a nyolcfős mezőnyben, a pontgyűjtésben pedig jól jött volna neki, ha indulhat Szombathelyen és nyer. A friss Európa-bajnok Halász Bencét is felkészítő Németh Zsolt azzal magyarázta döntését, hogy egyetlen kalapácsvető világdöntőn való indulása helyett azt tartotta szem előtt, hogy mások esélyt kapjanak a jövő évi világbajnokságra való kvalifikációban.
„Ki kell mondanom, hogy ez a tipikus esete annak, amikor a klubérdek elébe kerül a nemzeti érdeknek, holott ennek éppen az ellenkezőjének kellene megtörténnie” – kommentálta a történteket a szövetség sportszakmai igazgatója, Scheidler Géza az SzPressnek.
Szabados így aztán Szombathely helyett egy másik ezüst fokozatú versenyen, a jóval erősebb mezőnyt felvonultató bresciai viadalon versenyzett, már a nyilvános posztját követően, múlt vasárnap. A 80,95 méterrel az U23-as rekordot tartó, 20 éves sportoló elmaradt a tőle megszokott teljesítménytől, negyedik helyen végzett (Halász győzött), és a rangsorban nem tudott a cseh Volodymyr Myslyvcuk elé kerülni. A világdöntőn a nyolcadik helyezett kalapácsvető is kap 10 ezer eurót, ha van érvényes dobása.
Az Indexnek Szabados Ottó azt mondta: fia pánikrohamot kapott az olaszországi verseny előtt, és rajthoz sem akart állni.
Mindezek után szerdán 10 órától rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Atlétikai Szövetség, amelyen 17 év után új elnököt választanak majd, miután Gyulai Miklós nemrég lemondott, azt követően, hogy a május végén megtartott közgyűlés titkos szavazással egyik beszámolót sem fogadta el, így a felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló jelentését sem, a 2025-ös költségvetésre vonatkozóan, továbbá a szakmai részt illetően a tavalyi tevékenységről, valamint az idei tervekről szóló beszámolót sem. Gyulai Miklós a napi ügyek intézésére azt a Deutsch Pétert hatalmazta fel, aki miatt a korábbi elnököt rendszeres támadás érte. A szervezet vezérigazgatójaként dolgozó Deutsch később jelezte, hogy a rendkívüli tisztújító közgyűlést követően távozik a MASZ-tól.
Kovács Zoltán jelentette be elsőként, hogy indul az elnöki pozícióért – egyben lemondott a MATE-GEAC szakosztályvezetőjeként –, majd az olimpiai bronzérmes, fedett pályás világ- és Európa-bajnok korábbi súlylökő, Tajti-Márton Anita, a Szegedi Vasutas Sportegyesület társadalmi elnöke is bejelentkezett a tisztségre.
The post Súlyos vádak és feljelentés – forrong a magyar kalapácsvetés first appeared on 24.hu.



