Tudtuk is, sejtettük is, a bejelentés tehát aligha volt váratlan vagy sokkszerű, mégis mellbe vágott minket a hír: Lionel Messi nem játszik többé az argentin válogatottban.
Nem annyira a hír rengette meg hát a közvéleményt, sokkal inkább a gondolat, ami rögvest utána követte. Hogy közeleg annak a világnak az első napja, amelyben Lionel Messit már nem láthatjuk a futballpályán. Az elmúlt hetek jótékony csöndben teltek, a világbajnokság forgataga után a figyelem másfelé fordult, az átigazolási piac követhetetlen kavalkádja közepette pedig könnyű volt úgy tenni, mintha az elkerülhetetlen elkerülhető volna. Komfortossá vált a tagadás.
Messi hozzá illő, visszafogott, már-már sztoikus bejelentése ezt az idillinek tetsző állapotot zúzta szét. S bár a tagadás mámorát kétségtelenül elvette tőlünk, lehetőséget adott másra, többre. Például arra, hogy végiggondoljuk: mit jelentett minden idők egyik legnagyobb futballistájának válogatott karrierje a hazája számára. Hogy miként lett valaki pontról pontra, évről évre, tornáról tornára egyre inkább argentinná, s miképp szeretett bele egy olyan ország, amely korábban éveken át vonakodott őt sajátjának elismerni.
Messit ugyanis saját hazájában korántsem övezte mindig olyan feltétlen szeretet, mint mostanság. Argentína elvileg ugyan a D10S-ok földje (a legendás 10-es mezszám és az Isten szó spanyol megfelelőjéből, a Dios-ból képzett összevonás), ám Messi kezdetben sokkal inkább volt szélsőséges viták és kifejezetten ellenséges indulatok tárgya a hazájában, mintsem isteni rangra emelt irányító. Nem véletlenül – a régi idők számos más legendás argentin futballsztárjával ellentétben ugyanis Messi nem az ország klubrendszerének ranglétráját végigjárva jutott el a csúcsra.
The post Hogyan lett a „túl európai” Messiből Argentína legnagyobb bálványa? first appeared on 24.hu.
