← Vissza a hírfolyamhozGazdaság · Forrás: Átlátszó · Szerző: Katus Eszter · 2026. 08. 11. 08:17 · 3 perc olvasás
MÁV-tender: kiénekelte a 7,3 milliárdos sajtot a Homlok-cégek szájából a Swietelsky
Úgy tűnik, végül a Swietelsky lehet a befutó azon a két vasúti tenderen, amelyeken korábban a Homlok-cégeket hirdette ki nyertesként a MÁV. A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint ugyanis a legolcsóbb ajánlatot érvénytelennek kellett volna nyilvánítani a nem megfelelő árindokolás miatt, ezért megsemmisítették a MÁV korábbi, jogsértő döntését. Ha az állami vasúttársaság nem ír ki új eljárást, akkor a második legkedvezőbb, érvényes ajánlatot benyújtó céggel köthetik meg a szerződéseket. Ez pedig nem más, mint a tendereket megtámadó Swietelsky. Májusban írtunk arról, hogy a MÁV Pályaműködtetési Zrt. feltételes közbeszerzési eljárást írt ki a Kőbánya teher – Kőbánya-Kispest szakasz felújítási munkálataira idén februárban. A bírálati összegzés szerint öt ajánlat érkezett, és a legkedvezőbbet a Homlok Fővállalkozó Építőipari és Kereskedelmi Kft.–Vasútvill-Gép Kft. párosa adta. A Homlok-cégek nettó 4,4 milliárd forintért vállalták a megbízást, és alvállalkozóként a Vasútvillamosító Kft.-t jelölték meg. Mindegyik társaság Mészáros Lőinc exvejének, Homlok Zsoltnak és testvérének az érdekeltségei. Az ajánlattételi felhívásra a Homlok-cégeken túl jelentkezett még a Vasútépítők Pályatervező, Kivitelező és Iparvágányfenntartó Kft. (nettó 4,9 milliárd), az osztrák tulajdonú Swietelsky Vasúttechnika Kft. (nettó 5,62 milliárd), valamint a Generál Mély- és Magasépítő Zrt., továbbá Mészáros Lőrinc V-Híd Építő Zrt.-je. Utóbbi két cég ajánlatát nem ellenőrizte a MÁV, mert magasabb árakat ajánlottak meg, a Vasútépítők Pályatervező, Kivitelező és Iparvágányfenntartó Kft. ajánlatát pedig érvénytelennek nyilvánították. A Homlok-testvérek cégei dolgozhatnak a Kőbánya-Kispest szakaszon 4,4 milliárdért Úgy tűnt, hogy Homlok Zsolt és Homlok Tibor érdekeltségei lesznek a befutók, hiszen a bírálati összegzésben őket jelölték meg nyertesként. Csakhogy a Swietelsky először előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be, majd megtámadta a közbeszerzési eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Két el
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: Átlátszó · Szerző: Katus Eszter · Dátum: 2026. 08. 11. 08:17
Eredeti cikk ↗