Vagyonadó: 6400 embernek van több mint egymilliárd forintnyi vagyona cégekben Magyarországon

Világszerte visszaszorul a nettó vagyonadó alkalmazása, az OECD-országok közül tizenkettőben volt valamilyen típusú, de már csak négyben van – a Joint Venture Szövetség szerint ez is intő jel a tervezett új adónem bevezetése előtt. Az eddig megjelent hírek szerint az adót az 1 milliárd forintot meghaladó vagyonokra vetnék ki, a vagyont a cégértékek, az ingatlanok értéke és a pénzügyi befektetések összege adja.A szövetség szerint Magyarországon nagyjából 6400 magánszemélynek van legalább 1 milliárd forintja cégekben, ezek összesített értéke nagyjából 30 000 milliárd forint (közülük ezer embernek van 5 milliárdot meghaladó cégértéke, a 30 000 milliárdos összesített érték kb. kétharmada koncentrálódik a kezükben). Azt nem tudni, hogy a bizalmi vagyonkezelők kedvezményezettjei kik, és ők hányan vannak, ahogy a vagyonkezelők és a tőkealapok tényleges tulajdonosi köre sem ismert nyilvánosan. Az viszont tudható, hogy 16 000 milliárd forint van bizalmi vagyonkezelésben, de kérdés, hogy ebből mennyi lesz adóztatható a vagyonadó tervezett szabályai szerint.Az is jól kalkulálható az elérhető adatokból és a nemzetközi gyakorlat alapján, hogy az ismert cégértékkel nagyjából azonos mértékűek az egyéb vagyonrészek. Így ez a kör 60 000 milliárd forintos vagyonnal rendelkezhet, ami az 1 százalékos adókulcs alapján évi 600 milliárd forintos adóbevételt jelenthetne az államnak – mondta Csorbai Hajnalka, a Joint Venture Szövetség elnöke. A Magyarországon bejegyzett külföldi részvételű gazdasági társaságok érdekképviselete szerint bár ez látszólag jelentős összeg, az új adónem számos problémát vet fel.Az azonosítottak közül az alábbiakat emelte ki a JVSZ:Ha nem egyszeri lesz a vagyonadó, annak durván piactorzító hatása lehet, egy külföldi vállalkozónak 1 egységnyi, egy magyarnak 1,1 egységnyi profitot kell elérnie, hogy ugyanazon a nyereségszinten legyenek.Jelentős esély van a vagyonok külföldre menekítésére és a családon belüli szétdarabolásra.Az új adónem bevezetése és adminisztrációj
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Haász János · Dátum: 2026. 09. 22. 11:52
Eredeti cikk ↗
