← Vissza a hírfolyamhozGazdaság · Forrás: 444 · Szerző: Gazda Albert · 2026. 09. 23. 12:02 · 2 perc olvasás
Telex: Matolcsy György szabadon távozhatott, miután gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók

Szabadlábon védekezhet Matolcsy György, írja a Telex. A lap több forrásból úgy értesült, a jegybank korábbi elnöke gyanúsítotti kihallgatása után szabadon távozhatott.A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói Matolcsyn kívül még hat embert hallgattak ki gyanúsítottként kedden, a Telex információja szerint a büntetőeljárás alatt ők is szabadlábon védekezhetnek. Ezt erősíti meg az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye is, melyben kizárólag a gyanúsítotti kihallgatást említik.A Telex úgy tudja, a gyanúsítottakat nem kellett előállítani, mindannyian idézésre érkeztek a nyomozást végző NNI-hez.Mint azt a 444-en is megírtuk, a hét személyt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg, mindegyikük otthonában házkutatást tartottak, illetve adatokat mentettek a mobil eszközeikről.A botrány tavasszal robbant ki, amikor Simor András volt jegybankelnök arról beszélt, hogy az MNB egyik alelnöke nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy távolítsák őt el a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Simor szerint megzsarolták a bankot, és kellemetlen hatósági eljárásokkal fenyegették. A kijelentései után a jegybank belső vizsgálatot indított, ezután feljelentést tettek.Matolcsy György pont kedden reggel jelentkezett új videóval, amelyben az Erste megzsarolásáról beszélt, pontosabban mentegetni próbálta magát az ügyben.
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Gazda Albert · Dátum: 2026. 09. 23. 12:02
Eredeti cikk ↗