← Vissza a hírfolyamhozGazdaság · Forrás: 444 · Szerző: Haász János · 2026. 09. 23. 12:28 · 3 perc olvasás
Whisper Ton szabálytalanul reklámozgatott, bírság lett a vége

A vizsgált közösségimédia-tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét Whisper Ton, azaz Strenner Antal – közölte szerdán a Gazdasági Versenyhivatal. Az influenszert, illetve a vállalkozását figyelmeztetésben részesítette, emellett megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte a GVH. A versenyhivatali közlemény megemlíti, hogy az eljárásban Strenneren és a vállalkozásán túl a vele partnerségben dolgozó influenszerügynökség, a PFR GROUP Hungary Kft., valamint a reklámokat megrendelő három vállalkozás felelősségét is vizsgálta a versenyhatóság.Utóbbiak közül az egyik, a Coca-Cola Szolgáltató Kft. kapott is egy 5 millió forintos bírságot a reklámjelleg feltüntetésének elmaradása miatt. A PFR – ami a hazai influenszerek egyik legnagyobb menedzsment istállója, a cégről, illetve a Fidesz fiatalokat megszólító kampányában játszott szerepéről itt írtunk részletesen –, valamint a többi vizsgált hirdető megúszta az eljárást. A mostani határozattal egy több mint kétéves versenyfelügyeleti eljárás újabb szakasza zárult le. A Gazdasági Versenyhivatal 2024 tavaszán indított versenyfelügyeleti eljárásokat hat hazai influenszerrel és több hirdető céggel szemben (az influenszerek: Dancsó Péter – „Videómánia”; Forstner Csenge, Fördős Zoltán – „Fördős Zé”, Halmi Bence, Kása Roland – „Rolix”, Strenner Antal – „Whisper Ton”, közülük a Kásával, Forstnerrel és Halmivel szembeni indult már lezárult). A 2024-es eljárásindításkor azt írta a GVH, hogy mindössze az influenszerek 20 százaléka tartja be minden esetben a reklámjelleg feltüntetésére vonatkozó szabályokat, a többség (54 százalék) általában jelzi a promóciós tartalom tényét, de nem mindig, míg negyedük soha, vagy csak nagyon ritkán tesz közzé bárminemű tájékoztatást.Az influenszer tevékenységét vizsgáló eljárásban a GVH mostani közleménye szerint 49 Instagram- és TikTok-bejegyzést vizsgáltak meg. Ezek „közel háromnegyedében állapította meg a reklámjelleg nem megfelelő jelölését, néhány e
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Haász János · Dátum: 2026. 09. 23. 12:28
Eredeti cikk ↗