A kormányváltás előtt több zenészt is vegzáltak a dalszövegeik miatt – többek közt Pogány Indulót is, mert a drogokat is említette. Milyen hatással volt rád ez a légkör akkoriban?
Nem érzem, hogy bármilyen szinten hatással lett volna rám. Alkotás közben nem szoktam azon gondolkodni, hogy mit szabad, és mit nem. Amikor eljön az a pont, hogy egy dalt kiadásra kész állapotra kell tökéletesíteni, volt már, hogy egy-egy sort utólag átírtam, vagy kivettem a zenéből. Nem a hatalmon lévő kormánytól, cenzúrától, vagy bármi ilyesmitől való félelem miatt, hanem mert érzékeny témákat érintettem, amiket nem biztos, hogy mindenki ugyanúgy értett volna. Pont úgy, mint ahogy egy szűk baráti körben sokszor bevállal az ember meredekebb poénokat, amiket idegenek előtt nem mondana, nekem sem szándékom sértő, vagy bántó dolgokat mondani a zenémben. De a politikai légkör miatt nem emlékszem, hogy valaha féltem volna egy-egy sort bevállalni.
Mit értesz érzékeny témák alatt? Mondanál konkrét példát?
A szövegeimben kezdettől fogva előfordulnak olyan témák, melyek a társadalom egy részének a gondolkodásába és értékrendjébe nem férnek bele, de ez nem is volt soha célom.
Évtizedek óta tart a vita, hogy bizonyos dalszövegek megrontják a fiatalokat, és mindkét oldalon jó érveket lehet felsorakoztatni, nem én fogom eldönteni, hogy kinek van igaza. De ha csak olyan témákról lehetne dalokat írni, amiket a társadalom döntő többsége elfogad, akkor a kedvenc zenéim nagy része meg sem jelent volna.

A fokozott rendőri ellenőrzések sem keltettek benned aggodalmat?
Amikor elindultak a házkutatások és klubrazziák, gondolkodtam rajta, hogy vajon a szövegeim miatt nagyobb eséllyel állít-e be a rendőrség a turném bármelyik állomására, hogy mindenkit a klubban egyesével átvizsgáljanak, vagy hogy számíthatok-e én is egy váratlan házkutatásra. A hétköznapjaimban éreztem valamennyit ebből a nyomásból, de a stúdióba nem vittem magammal.
Hogy látod itthon az alkotás szabadságának jövőjét?
Szerintem az alkotói szabadság nem azt jelenti, hogy bárkinek joga van következmények nélkül bármit mondani, hanem azt, hogy szabadon létrehozhatunk bármit, és mindenki más szabadon reagálhat rá. Úgy gondolom – és ez lehet, túl idealista gondolat –, hogy jelenleg mi, akik a világ fejlett részein élünk a 21. században, szabadon alkothatunk. Nyilván vannak határok, mert attól, hogy valamit művészetnek nevezünk, még nem gyújthatjuk fel valaki házát egy videóklip kedvéért. De írhatunk dalokat házasság előtti szexről, készíthetünk szobrokat csókolózó férfiakról, tehetünk ananászt vagy tükörtojást a pizzára. De nem minden alkotás működik akármilyen kontextusban.
És politikai értelemben?
The post Gyuris: Írhatunk dalokat házasság előtti szexről, tehetünk ananászt a pizzára first appeared on 24.hu.



