← Vissza a hírfolyamhozKülföld · Forrás: 444 · Szerző: Herczeg Márk · 2026. 10. 12. 15:53 · 3 perc olvasás
Kedden kórházba vonul XIV. Leó pápa, akinek meg kell műteni a tüdejét

XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont, miután a 71 éves, 2025-ben megválasztott, amerikai pápa vasárnap délben mondott beszédében jelentette be, hogy korai stádiumú csomót fedeztek fel a tüdejében. XIV. Leó azt mondta:„A közelmúltban egy orvosi vizsgálaton az orvosok csomót találtak a tüdőmben. Nagyon korán sikerült felfedezni. Az orvosok szerint tanácsos lenne beavatkozni, és a tanácsukat követve alávetem magam a műtétnek, hogy eltávolítsák. Az operáció a következő napokban esedékes.”A műtét időpontját még nem közölték. A szentszéki szóvivő korábbi bejelentése szerint a lábadozás időszaka közel egy hétig tart majd. Az egyházfő a tervek szerint november 6. és 17. között Dél-Amerikába utazik, és az apostoli látogatás programját egyelőre nem módosították.A pápai államhoz közeli Gemelli-klinika „harmadik Vatikánként” ismert, Vatikánváros és a pápai rezidencia, Castel Gandolfo után, mivel II. János Pál óta itt kezelik a kórházi ellátásra szoruló egyházfőket. A lengyel pápát először 1981. május 13-án vitték a kórházba, miután Ali Agca török terrorista rálőtt a Szent Péter téren.A Corriere della Sera olasz napilap vatikáni tudósítója szerint XIV. Leó az első pápa, aki személyesen jelentette be a hívőknek és az egész világnak, hogy egészségügyi problémái vannak. Az újság kiemelte, hogy a Gemelli-klinikán négy alkalommal kezelt Ferenc pápa több alkalommal is úgy „szaladt át” a Vatikánból a kórházba vizsgálatra vagy kisebb beavatkozásra, hogy azt csak utána hozta nyilvánosságra. Ferenc pápa leghosszabb kórházi tartózkodása 2025. február 14. és március 23. között volt, a halála előtti hónapokban.A Gemelli-klinika tizedik emeletén található a pápáknak fenntartott kórterem. A mindenkori pápa kórházi kezelése nem függeszti fel és nem ruházza át másra a hatáskörét, nem üresedik meg a széke, vagyis nem áll fent az egyházjogi „sede vacante” állapot, mint a pápa halála és utódja kinevezése közötti időszakban – írja a
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Herczeg Márk · Dátum: 2026. 10. 12. 15:53
Eredeti cikk ↗