24.hu: Bár Bayer Zsolt az akkurátus adófizetésével büszkélkedett, többmilliós köztartozást és sorozatos végrehajtásokat találtunk körülötte
Bayer Zsolt nemrégiben azt állította, akkurátusan be szokta fizetni az adóit, és szerinte bárkivel előfordulhat, hogy figyelmetlenség vagy egyéb ok miatt tartozása keletkezik. A lap által megismert hivatalos iratok viszont ennél jóval mozgalmasabb előzményeket mutatnak: Bayer üzletrészét parkolási tartozások, kártérítési és perköltség-követelés, valamint gyermektartásdíj-hátralék és építményadó-tartozások miatt is lefoglalták. Az 1100ÉV Kft.-nek megítélt NKA-s támogatás nagy része rögtön a NAV-hoz került köztartozás miatt, a céggel szemben pedig később 19 végrehajtás indult.
Magyar Hang: Kapitány István a hatóságokhoz fordul Orbánék szállodafejlesztési programja miatt
„475 milliárd forint, majdnem 23 ezer szerződés, súlyos visszaéléseket tártunk fel a Kisfaludy turisztikai program átvilágítása során” – erről tett ki rövid videót közösségi oldalára Kapitány István. A gazdasági és energetikai miniszter azt mondta, különösen jelentő vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és versenykorlátozó megállapodások gyanúja miatt feljelentést tett. Kapitány István ezután grafikonokkal illusztrálva beszélt arról, hogy a pénz több mint felét pályázaton kívül, egyedi döntésekkel osztották ki, az összes támogatás több mint háromnegyede pedig mindössze a szerződések másfél százalékához kapcsolódik.
Hvg: Luxushotel, gin, ékszerek az elszámolásokban – 20 milliárdnyi informatikai szerződés ügyében indul vizsgálat
Csaknem 20 milliárd forint értékben kötött informatikai szerződések és kifizetések ügyében kezdeményezett vizsgálatot, és feljelentéseket is tett a Tudományos és Technológiai Minisztérium. Felvetődik a hűtlen kezelés is – közölte Tanács Zoltán szombaton Facebook-bejegyzésében. A tárcavezető szerint komoly kérdések merülnek fel a közpénzek felhasználásával kapcsolatban. Példaként említette a Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget, ahol „luxusszálloda, gin, ékszerek és még egy felnőtteknek szóló társasjáték költségei is szerepeltek az elszámolásokban”. Tanács Zoltán azt írta, hogy más ügyekben milliárdos informatikai szerződéseket vizsgálnak, felmerült az esetleges párhuzamos elszámolás és a nem megfelelően igazolt teljesítések gyanúja is.
444: Kézzel ráírták a kormányhatározatra, hogy Fellegi exminiszter cégének kell nyernie, Gulyás Gergely és Pintér Sándor is érintett
Feljelentést tett a Miniszterelnökség egy 2021-es tanácsadói szerződés ügyében, ami közel 3 milliárd forintot juttatott verseny nélkül Fellegi Tamás volt fideszes miniszter cégének. Az ügy érdekessége, hogy a fideszes döntéshozók nem óvatoskodtak, és valaki kézzel ráírta a vonatkozó titkosított kormányhatározat hátoldalára, hogy csak Fellegi cégétől szabad ajánlatot kérni. A szerződést 3 nappal később már meg is kötötték. A szerződést az az egyesült államokbeli EAC International, Inc. (jogutódlással EuroAtlantic Consulting & Investment, Inc.) nevű cég nyerte el, amelynek tulajdonosa és vezérigazgatója a szerződéskötés idején dr. Fellegi Tamás volt.
Telex: Orbánék szabályaira hivatkozik a kormány, titkosak maradnak a kormányülések összefoglalói
A lap közérdekűadat-igényléssel kérte ki a Magyar-kormány május 12-i megalakulása óta készített összefoglalókat és jegyzőkönyveket, hogy az eddigieknél pontosabb képet kaphassunk arról, hogy milyen ügyeket tárgyalt a kabinet az elmúlt fél évben. A Miniszterelnökség a kérésünket a kormányzati igazgatásról szóló 2018-as törvényre hivatkozva elutasította, amely kimondja, hogy „a kormány ülései – a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában – nem nyilvánosak”. Az Orbán-kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a nyilvánosság ne ismerhesse meg a kormányülésen elhangzottakat, és úgy tűnik, az új kormány sem változtatott eddig ezen a gyakorlaton.
Címlapkép: Bayer Zsolt a Terror Háza Múzeum átalakítása ellen tartott tüntetésen a múzeum előtt 2026. szeptember 20-án. (fotó: MTI/Lakatos Péter)



