Miután az NB I 10. fordulójának pénteki mérkőzésén az MTK Budapest 1-0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast, Erős Gábor, az angyalföldiek edzője nem jelent meg a mérkőzést követő sajtótájékoztatón, helyette másodedzője, Ferenczi István nyilatkozott.
A Csakfoci úgy értesült, hogy Erős a meccset követően szóban jelezte lemondási szándékát, az Index azt írta, „a felszín alatt meghúzódó belső feszültségek” miatt feldúltan távozott a stadionból.
Ugyancsak a távozás hírét erősítette meg az M4 Sport is, amely szerint „a klubvezetés egyelőre nem fogadta el a szakember szóbeli lemondását.”
Ezek után szombaton 12.30-as keltezéssel Erős Gábor nyilatkozott a Vasas hivatalos honlapján, és cáfolta a híreszteléseket.
Természetesen rendkívül csalódott voltam a mérkőzés után, sok mindennel elégedetlen voltam, és bár ennek hangot is adtam, szó sincs arról, hogy bármilyen belső feszültség vagy konfliktus lenne az öltözőben. A vezetőség és a csapat részéről is abszolút él a bizalom felém, az eredményekkel sincs probléma, folytatjuk a közös munkát
– mondta.
A Vasas tíz mérkőzéséből négyet megnyert, három döntetlen mellett három vereséget szenvedett, és 15 pontjával a forduló előtt a második helyen állt.
The post „Folytatjuk a közös munkát” – cáfolja távozását a Vasas edzője first appeared on 24.hu.



