Ferencz Orsolyát a DPK Táborba előadóként nem kértük fel, így az előadók listájáról sem húzhattuk le – írták szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményükben a fideszes rendezvény szervezői.
Ferencz Orsolya a Népszabadságnak nyilatkozta azt, hogy felkérték, vegyen részt a programban, ám később közölték vele, hogy csak vendégként számítanak rá. A volt űrbiztos végül nem is került be az előadók közé, és úgy döntött, ilyen formában nincs értelme részt vennie a rendezvényen.
A tábor szervezői azt írták, vendégként hívták meg a rendezvényre az egykori fideszes országgyűlési képviselőt,
azonban ragaszkodott az előadói szerepléshez, amire a program keretei már nem adtak lehetőséget. Ezt követően részvételét lemondta.
A lakitelki rendezvény vasárnapi programján Orbán Viktor is részt vett. A Fidesz elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a Fidesz–KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat:
The post DPK: Nem kértük fel előadóként Ferencz Orsolyát first appeared on 24.hu.





