Először sikerülhetett egy dinoszaurusz vérének nyomait azonosítania egy nemzetközi kutatócsoportnak. A szakértők egy Brazíliában talált, 115 millió éves csont fosszíliájában találtak vörösvértestekre emlékeztető apró struktúrákat. Ez arra utal, hogy a lágy szövetek ellenállóbbak lehetnek az idő múlásával szemben, mint azt a kutatók korábban gondolták, és bizonyos esetekben akár több tízmillió éven át is megőrződhetnek alkotóelemeik.
Ez a felfedezés eddig példa nélküli betekintést nyújt a kihalt állatok biológiájába
– írja Kliti Grice, a kutatás vezetője a The Conversation hasábjain.
A különleges csontmaradvány egy Aratasaurus museunacionali nevű, kis termetű dinoszauruszhoz tartozik. A kutatók becslése szerint az állat mintegy 3 méter hosszú és körülbelül 34 kilogramm tömegű lehetett. Miután elpusztult, a teste egy vízzel borított mélyedésbe süllyedt, ahol rendkívül gyorsan temette be az üledék, és oxigénszegény környezetbe került.

Ennek hatására a bomlási folyamatok lelassultak, ami lehetővé tette, hogy maradványai máig kiváló állapotban maradjnak fenn, olyan fontos biológiai információkkal együtt, mint a vér és a kollagén molekuláris nyomai. Ez persze nem azt jelenti, hogy a dinoszaurusz vére friss, változatban állapotban maradt meg. Ehelyett a mikroszkopikus vörösvértestek a fosszilizáció során ásványi anyagokká alakultak.
Ezek az ásványi anyagok középen bemélyedő, lekerekített képződmények voltak, amelyek átlagosan 23 mikrométer hosszúak és csaknem 20 mikrométer szélesek voltak. Vagyis valamivel nagyobbnak és kerekdedebbnek tűnnek, mint a mai madarak és krokodilok, a dinoszauruszok legközelebbi élő rokonainak vörösvértestjei. Ennek oka lehet, hogy a fosszilizáció során deformálódtak, de az is elképzelhető, hogy a dinoszauruszok vörösvértestjeinek alakja eleve eltért a madarakétól.
A vörösvértesteknek vélt struktúrákra a csontban egykor vérereket vezető csatornák belsejében találtak rá, és hem molekulák jelenlétére utaló nyomokat is kimutattak bennük. Ezek vastartalmú, gyűrűs szerkezetű vegyületek, amelyek a vörösvértesteket az oxigén szállításában segítik.

E bizonyítékok alapján Grice magabiztosan állítja, hogy dinoszauruszhoz tartozó vörösvértesteket azonosítottak, erről azonban nincsen meggyőződve a teljes tudományos világ. A Science magazin cikkében több szkeptikus őslénykutató is megszólalt, akik szerint elhamarkodott ennyire merész állításokat tenni.
A kutatók évtizedek óta próbálnak megdönthetetlen bizonyítékot találni dinoszauruszok vérének fosszilis maradványaira. Korábban legalább 14 tanulmány próbálta már leírni dinoszauruszokból és más, rendkívül ősi fosszíliákból származó vörösvértestek maradványait, azonban egyik sem győzte meg széles körben a szakterület más kutatóit. A mostani kutatás a kritikusok szerint az eddigi legalaposabb ezen a területen, ám még így is vannak hiányosságai.
Például nem bizonyítja minden kétséget kizáróan, hogy a hem molekulák nem más forrásból kerültek a fosszíliára, ahogy arra sem ad kielégítő választ, hogy az állítólagos vörösvértestek formája miért tér el ennyire a mai madarakétól és korkodilokétól. Márpedig ezek hiányában az is elképzelhető, hogy nem vörösvértestekről van szó, hanem mangán-oxid-képződményekről.
További tudományos híreink alább olvashatók:
- Megmutatták, hogy nézett ki az Alföld kétszáz évvel ezelőtt
- Ideiglenes holdat fedezett fel a Föld körül egy magyar csillagász
- Kiderült, mi történik a levegőt szennyező részecskékkel, miután belélegezzük őket
- Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- Új törpebolygóra bukkanhattak a Naprendszerünkben
The post A világon először azonosíthattak dinoszaurusz-vérsejteket first appeared on 24.hu.




