A szerző évek óta kutatja az olajmaffia történetét, a ’90-es évek alvilági gyilkosságainak hátterét, a szervezett bűnözés mögötti rendőri és politikai korrupciót, titkosszolgálati szálakat. De folyamatos akadályokba ütközik. A témához kötődő ügyekben elítéltekhez beadott interjúkérelmeit rendre elutasítják. Ha mégis engedélyezték a beszélgetést, akkor menet közben félbeszakították azt, s a közlését is megtiltották. Amennyiben lejöhetett az interjú, akkor meg bizonyos kérdések feltételét nem engedték. Mikor pedig a titkos olajakták után nyomozott, kiderült: azok eltűntek – vagy a minősítés feloldása után bezúzták őket. A megmaradt dossziék titkosításának feloldását viszont hiába kérte.
Miközben a kormányülések jegyzőkönyveitől az ügynökaktákig szinte mindent nyilvánosságra hoznak, itt valamiért nincs erre komoly szándék. A szerző az Átlátszó podcastműsorában, illetve a lentebbi riportban mutatja be az olajszőkítés történetét, illetve arra keresi a választ, mi lehet az oka titkolózásnak. Kiderül, hogy a leghírhedtebb olajcégtől is vezethet szál a rendőrséghez.
Több riportunk jelent meg az Átlátszón a 2000-ben létrehozott parlamenti olajbizottság által vizsgált, illetve bekért titkos akták sorsáról. Ez a testület foglalkozott a ’90-es évek szervezett bűnözéshez kapcsolódó ügyeivel, illetve a rendőri és politikai korrupcióval, gyanús halálesetekkel. A bizottsági jelentés online is hozzáférhető, viszont a bizottsági ülések nyilvános jegyzőkönyvei csak „2006. január 1-jétől érhetők el az Országgyűlés honlapján„.
Vagyis ezek csak jóval nehezebben tanulmányozhatóak. Már az előző ciklusban, a Portik-, és a Roháč-interjú megtiltása után próbáltuk kideríteni: vajon negyedszázaddal később feloldották-e ezen dossziék titkosítását? Vagyis ha már az ügyek jogerősen elítélt szereplőivel a tiltás miatt nem tudtunk beszélni (más korabeli érintettek pedig – mondjuk a szabadságvesztését töltő Tanyi György – nem vállalták a nyilatkozatot) azt gondoltuk: hátha az iratok kutatása viszont már lehetséges.
A szervezett bűnözés ügyeiben a rendszerváltás után évtizedeken át (először, mint országos rendőrfőkapitány, aztán 20 éven át a Fidesz-kormányok belügyminiszterként) legfőbb illetékes Pintér Sándor idején a többször megismételt kérdéseinkre még választ sem kaptunk. Pedig az olajbizottság több olyan belügyi, valamint rendőri aktát is bekért, amelyek a Pintér által főkapitányként, illetve szakminiszterként töltött időszakban keletkeztek, sőt. Ezek közül az egyiket, a 405-ös számú ukrán nyomozati anyagot kifejezetten tőle kérte a bizottság. A további három dokumentumot is Pintér beosztottjai, kinevezettjei (kabinetfőnöke, Valenta László, illetve a belső elhárításként működő Rendvédelmi Szervek Védelmi szolgálatának illetékese, s Orbán Péter akkori országos főkapitány) nyújtották be az Orbán-kormány parlamenti többsége által létrehozott bizottságnak.
Mivel éveken át hiába kérdeztük a NER belügyminiszterét, a Tisza-kormány megalakulását követően az utódjához, Pósfai Gáborhoz fordultunk. Ekkor történt legelőször érdemi válaszadás. Kiderült: a négy aktából hármat nem találnak, vagyis ezek az iratok eltűntek, a negyediket pedig bezúzták. Vagyis jó eséllyel soha nem fogjuk megtudni, ezek a kriminalisztikai és politikatörténeti szempontból egyaránt releváns dokumentumok mit tartalmaztak. De mielőtt belemennénk a fenti iratok, s más, hasonló sorra jutott papírok sorsába, tekintsük át, mi is volt az olajszőkítés, amit a bizottság vizsgált.
Kettős olajár: akkor jó ötletnek tűnt
Ez a cselekmény tipikus példája volt annak, hogy a szervezett bűnözés kiugró növekedését általában valamilyen – utólag már tévesnek, illetve hibásnak tartott – állami, kormányzati vagy hatósági intézkedés teszi lehetővé. Ilyen volt a múlt század ’20-as éveiben USA-ban, a ’80-as években pedig Szovjetunióban bevezetett alkoholtilalom. Mely az illegális (s mind szervezettebb formában zajló) szeszfőzés, illetve szeszcsempészet fellendüléséhez vezetett, hatalmas bevételhez juttatva az alvilágot, valamint a korrumpált politikusokat, hivatalnokokat.
A ’70-es években zajló vietnami, illetve a ’80-as években zajló afganisztáni háborúnak, mint kormányzati döntésnek is lett egy nem várt következménye az amerikai és szovjet társadalomban. A katonák a fronton gyakran szenvedélybetegek, drogfüggők lettek, s leszerelve, a civil életben nem találva a helyüket, nemegyszer kriminalizálódtak, a szervezett bűnözés közkatonáivá váltak.
Az olajszőkítést is egy „akkor jó ötletnek tűnt” típusú szabályozás tette lehetővé. Ugyanis a rendszerváltás idején az autókba való gázolaj, illetve az olajkályhák fűtésére szolgáló háztartási tüzelőolaj (HTO) esetén kettős árrendszer, illetve eltérő adótartalom volt hatályban. Ezt kihasználva mind többen éltek vissza ezzel oly módon, hogy a HTO-t gázolajként hozták forgalomba. A cselekmény népies elnevezése onnan jött, hogy a színezékkel befestett HTO-ból vegyi eljárással kivonták a festéket, tehát „visszaszőkítették.”
Hasonlóan az illegális szeszfőzéshez vagy a drogkereskedelemhez, kezdetben itt is kicsiben ment a dolog, a joghézagok, a kiskapuk, a szürkegazdaság adta lehetőségek kihasználása. Eleinte piti bűnözők, ügyeskedő kisemberek próbáltak ilyen módon extra jövedelemre szert tenni. Aztán, ahogy bűnözés piacán, a feketepiacon is lenni szokott, a kis halakat megették a nagy halak. Az erősebb, szervezettebb csoportok vették át az illegális olajpiac legnagyobb szeletét. Becslések szerint a kilencvenes években „több százmilliárd forint kár érte a költségvetést emiatt.”
Hatalmas vagyonok keletkeztek, miközben nőtt a munkanélküliség, s a rendőrök, közhivatalnokok fizetése mind kevesebbet ért. A Legfőbb Ügyészség 2000 márciusában nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentése szerint 1991 és 1999 között a kőolajtermékek forgalmazása során „4300 bűncselekményt – hamisítás, csempészet, vámorgazdaság – követtek el. A perbe fogott 340 vádlott többségét börtönbüntetésre ítélték.” Ugyanakkor az igazán nagy halak a 2000-es évek elejéig nem kerültek bíróság elé – s akkor is megúszták.
A legismertebb, komoly vagyont felhalmozó olajos cég a Portik Tamás és üzlettársai érdekeltségébe tartozó Energol volt. A cég vezetőivel szemben 2003-ban indult büntetőeljárás „2007-re bohózatba fulladt, amikor az ügyészség a saját vádirata mögül hátrált ki” – olvasható Dezső András a Nagyfőnök című Portik-életrajzában. (359. o.) Hozzátéve: „A per vége felé nyilvánvalóvá lett, a vád korántsem áll biztos lábakon. Olyannyira nem, hogy már az ügyészség is kénytelen-kelletlen belátta: nem tud fogást találni az egykori olajosokon. Sőt a vádhatóság szinte védte az energolosokat, mondván, a cég pénzügyei átláthatók és tiszták voltak. Az ügyészség nem tudott mit kezdeni azzal, hogy az Energolt annak idején az APEH és a VPOP is többször ellenőrizte, és soha nem találtak szabálytalanságot.” (Uo. 359.o.)
„A bíró az ítélet indoklásában példákat sorolva kifejtette, hogy a vádirat több lényeges körülményt nem tartalmazott, így a bíróság a vádhoz kötöttség elve miatt nem ítélkezhetett az eljárásban felvetődő tények összességéről. A vádirat nem felelt meg az alapvető feltételeknek, és ez elévülés miatt ezeket a hiányosságokat már nem lehetett pótolni” – írja a Magyar Hírlap 2007. november 15-én. A bíró a Népszabadság ugyanakkori tudósítása alapján „súlyos kritikával illette az ügyészség munkáját” mivel a vádirat „több ponton nem felelt meg a váddal szemben támasztott alapvető kritériumoknak”. Eszerint a vádhatóság hibája, a vádirat hiányosságai miatt nem lehetett szigorúbb ítéletet hozni, holott „több volt látható az ügyben, mint amit a vád magában foglalt.”
2003-tól 2007-ig a vádemelés és a tárgyalás éveiben ennek a legfőbb szakmai felelőse – először mint legfőbb ügyész, aztán mint a Büntetőbírósági Ügyek Főosztályának vezetője – Polt Péter későbbi alkotmánybírósági elnök volt.
Rendőrhalál, szervezett bűnözés, korrupció: mit vizsgált az olajbizottság?
A 2000-ben ülésező, az olajügyek és a szervezett bűnözés közötti esetleges korrupciós ügyek feltárására létrejött vizsgálóbizottság a lentebbi kérdésekre akart választ kapni:
- Vannak-e az olajszőkítés és az olajszármazékok szabálytalan forgalmazása kapcsán a szervezett bűnözés és egyes állami tisztviselők között összefonódások, és ezek okoztak-e veszteséget a költségvetésnek?
- Vannak-e a feketegazdaság résztvevõi, egyes rendőrök, valamint a vám- és pénzügyőrség egyes alkalmazottai között összefonódások?
- Elősegíthették-e egyes jogszabályok, illetve egyes jogalkalmazók a nemzetgazdaságban okozott veszteségeket?
- -Milyen körülmények között történt az öt rendőr halála az elmúlt években Békés megyében?
Az utóbbi téma némi magyarázatra szorul. „Az már szinte magyar szokássá válik, hogy míg a kisrendőrök, ha megbuknak, katonai bíróság előtt felelnek, a nagyok érinthetetlenek maradnak. Elvétve akad, aki megcsömörlik a korrupció mocskától, kitálal, szivárogtat. Őket kirúgják a testületből, lejáratják, hiteltelenítik, nem egy esetben rejtélyes »öngyilkosságba« menekülnek.” -írta a könyvében a szervezett bűnözéssel összefüggő diósdi kettős gyilkosság ügyében elítélt Czibere Attila. (Akivel szintén csináltunk interjút, de a rendőri szálra vonatkozó kérdéseinket nem engedték feltenni.)
Czibere arra utalhatott, hogy Kuzma Mihály alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője 1998. február 27-én a rendőrség egyik irodájában főbe lőtte magát. Búcsúlevelében „személyének szándékos lejáratásáról írt.” Konkrétan az derült ki, hogy „a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egyes munkatársai Kuzma ellen elkövetett bűncselekményekkel gyanúsíthatók.” Például egy, Kuzmával szemben autóbaleset miatt indult eljárásban a bíróság nem jogerősen felmentette, csakhogy a másodfokú eljárás során a megyei főkapitányságon „megváltoztatták az adatokat, s így másfajta tényállás körvonalazódott.”
Emellett alig több mint két héttel az öngyilkosság előtt Kuzma Mihály lakásánál „kommandós akciót hajtottak végre kollégái, akik benzincsempészeket véltek felfedezni az alezredes fiában és lánya udvarlójában. A benzineskannákról, amelyeket mellettük láttak, kiderült, hogy MOL-kútnál vásárolt benzint tartalmaznak. Ennek ellenére egy harmincfős rendőri különítményt irányítottak a helyszínre.” Ezek (a későbbi vizsgálat által szabálytalannak ítélt) akciók komolyan felvetik egy testületen belüli, Kuzmával szembeni ellehetetlenítési kísérlet gyanúját.
Megszólal a bizottsági tag: Pintérék visszakérték az egyik aktát
A bizottság a munkája során (az Átlátszó újságírójához hasonlóan) számos akadályba ütközött. A testület ugyebár bekérte Pintér Sándor belügyminisztertől a 405. számú ukrán nyomozati anyagot. Viszont az iratjegyzék Minősítés rovatában ennél a bekérésnél az szerepel: „Válasz még nem érkezett!!” S Tóth Károly, a bizottság MSZP-s tagja szerint volt olyan anyag is, amit beküldtek, de aztán visszakértek.
Mint a korábbi szocialista politikus idén szeptember 18-i Facebook-bejegyzésében elmondta, „több szekrényi iratot átküldött Pintér Belügyminiszter úr. Nem is jutott a végére a bizottság… Ja és egy anyagot visszakértek mert állítólag tévedésből küldték el. AZ VOLT A FONTOS , 85 évre titkosítva.”
Értesülésünk szerint öt dossziét adott át a Belügyminisztérium a bizottságnak. Ezek közül azonban csak négy dosszié került átadásra. Az ötödik, állítólag tévedésből átkerült aktát a bizottság egyes tagja(i) a Belügyminisztérium épületének helyiségében megnézhették, de aztán ezt már (a tévedésre hivatkozva) nem engedték nekik. Ezzel összefüggésben a lentebbi kérdéseket tettük fel Pósfai Gábornak, a Tisza-kormány belügyminiszterének:
- Ez a 85 évre titkosított dosszié változatlanul titkosítva van? Netán azóta részben vagy egészben feloldották a minősítését?
- Ha titkosítva van, tervezik-e annak felülvizsgálatát?
- Vizsgálták, illetve vizsgálják-e, hogy az említett dosszié visszakérése a szabályoknak megfelelően történt-e, vagyis tényleg nem kapcsolódott-e az olajügyekhez, illetve a bizottsági munkához?
- Ha az anyag titkosítását feloldották, az a nyilvánosság számára megismerhető, illetve kikérhető-e?
- A bizottságnak a Belügyminisztérium által átadott, illetve visszakért irat(ok) pontos számáról, tételes, listás felsorolásáról, terjedelméről készült átadási-átvételi jegyzőkönyv megvan, hozzáférhető, illetve kikérhető-e?
- Ki volt az, aki annak idején a dossziék parlamenti bizottságnak való átadásáról, illetve az álláspontjuk szerint tévedésből küldött dosszié visszavételéről döntött?
- Az érintett akta, iratállomány, dosszié téves kiküldése miatt volt-e fegyelmi vagy más belső vizsgálat, történt-e adatvédelmi incidens, titoksértés, kiszivárgás? Ha igen volt-e emiatt szankció (elbocsátás, lefokozás, feljelentés, stb.)
A Tisza-kormány belügyminiszteréhez interjúkérelmet is beadtunk, hogy az üggyel kapcsolatos egyéb kérdéseket személyesen is feltehessük.
Főkapitányi tanácsadó az Energolnál?
Az olajbizottság nem igazán kapott releváns információkat a hivatalos szervektől. Például el akarták készíteni az olajüzletben részt vevő cégek és személyek körét, a személyi összefonódásokat dokumentáló úgynevezett „olajtérképet” „Az ügyészség által átadott anyagok azonban nem tartalmazták azokat az adatokat, melyeket a Bizottság kért: egyáltalán nem tartalmazták a tulajdonosi kört, ami a feladat abszolút lényeges eleme volt.” – szól a jelentés.
Pintér Sándor neve mindössze háromszor szerepel az olajbizottság jelentésében, de érdemben gyakorlatilag egyszer sem.
Kétszer az iratátadásoknál, egyszer pedig a meghallgatott személyek listáján említik. Ennyi: holott azokban az években országos rendőrfőkapitány, majd belügyminiszter volt. A legfőbb ügyész 2000-es jelentése szerint vesztegetés miatt olajügyben 25 személy ellen emeltek vádat, ezek közül 1 rendőr, és 1 minisztériumi tisztviselő volt. ( Valamint 9 pénzügyőr, 12 katona.) Tehát 1 (azaz egy) rendőrrel szemben indult eljárás. Holott forrásaink szerint ennél jóval több eset lehetett.
Korábban írott riportsorozatunknak már a címeiből is kiderül, milyen szintű lehetett akkoriban a korrupció: „A rendőrség kereste Portikot, de mindig olyankor, amikor nem volt ott” – idézzük a Portik Tamást jól ismerő forrásunkat. „Vajon melyik rendőrtábornokot rúgták ki korrupció miatt?” – tesszük fel a kérdést a cikk egyik alfejezetében. Ugyanis Dezső András fentebb már idézett könyve szerint Pintér Sándor még országos főkapitányként egyszer „egész nap az irodájában ült, csak hogy ne kelljen találkozni az odakint várakozó titkosszolgával, aki a rendőrségi korrupcióval kapcsolatban szeretett volna neki átadni dokumentumokat.” (I. m, 371.o.)
A korábban titkosszolgálati tisztként dolgozó forrásunk szerint ezekben a dokumentumokban olyan információk voltak, amelyek egy nagyon magas rangú rendőri vezetőre vonatkoztak. „Az illető rendőrtábornokot később aztán elbocsátották a testülettől, de semmiféle feljelentés, büntetőeljárás nem történt ellene. És ez nem kirívó, egyedi eset: a titkosszolgálat, valamint a rendőrség belső elhárítása is nemegyszer járt hasonlóan” – mondja forrásunk, aki szerint nagyon is elképzelhető a Dezső-könyv azon állítása, hogy Pintér Sándor „országos kapitányként egyszer megtiltotta a belső elhárítás munkatársainak, hogy belépjenek egy rendőri objektumba.” (Uo.)
00753/2000. iktatószámon szerepel a BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata által a bizottsághoz megküldött, Összefoglaló jelentések 1992-1999. években című, szigorúan titkos minősítésű irat. Melyet ugyancsak nem találtak meg. Dezső Gyula tábornok, a Rendvédelmi Szervek Szolgálatának vezetője egy 1997. december 18-i riport szerint kijelentette, hogy Csikós József, az Energol korábbi vezérigazgatója, Belügyminisztérium (BM) Adatfeldolgozó Hivatalának egykori vezetője kapcsán „ez idáig nem merült föl olyan személy neve, aki a BM vagy a rendőrség állományában dolgozik”.
Csikós viszont a Börtönidő – Az Energol-ügyem című memoárjában közli az 1997. szeptember 16-án történt rendőrségi kihallgatásának a jegyzőkönyvét. Melyben Szabó Józsefről, az Energol felügyelő-bizottsági elnökéről azt kérdezték: „Van-e tudomása arról, hogy Dr. Szabó József az ORFK Tanácsadó Testületének tagja-e?” Csikós József azt válaszolta: „Tudomásom szerint az ORFK tanácsadó testülete megszűnt, az új vezetés szüntette meg. Arról van tudomásom, hogy megalakulásakor állítólag Dr. Szabó József ennek tagja lett; ezt onnan tudom, ő hogy ő mondta nekem személyesen is, és az üzenetrögzítőjén is hallottam.” (Kapu Könyvek, 2008. 23.o.)
Mivel a kihallgatás 1997-ben volt, az „új vezetés” kifejezés a Forgács László vezette ORFK-ra vonatkozik. Előtte az országos rendőrfőkapitány Pintér Sándor volt. Lehet persze, hogy az illető Dezső Gyula kijelentésének pillanatában már tényleg nem dolgozott az ORFK-nak, de ezt a szálat akkor is vizsgálni kell. Természetesen megkerestük a Belügyminisztériumot. Kérdéseinkre azt válaszolták, hogy
„a Tanácsadó Testületet a BM országos rendőrfőkapitány Tanácsadó Testülete létrehozásáról szóló 1/1989. (VII. 11.) BM Országos Rendőrfőkapitányi Parancs hozta létre. A hivatkozott norma alapján a testület valamennyi tagja a Rendőrség személyi állományához tartozott, nem áll rendelkezésre arra vonatkozó információ, hogy külső személyek bevonásra kerülhettek volna. A Tanácsadó Testület konkrét működéséről, az elvégzett feladatokról, esetleges döntésekről az ORFK Központi Irattárában dokumentum nem lelhető fel. Az ORFK részéről a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának jogelődje részére történt korábbi átadás-átvételi jegyzőkönyvön szerepel egy „1990. február 14-i Országos Tanácsadó Testület értekezletének anyaga” tárgyú irat, mely a közlevéltárakra vonatkozó jogszabályok alapján hozzáférhető lehet, azonban az újságírói megkeresés tárgyát képező időszakra vonatkozó adatokat nem tartalmaz.”
Vagyis iratok e témában sincsenek.
A Szabó József személyével kapcsolatban végzett oknyomozásunk során több forrásunk is megerősítette: Szabó korábban a rendőrségnek dolgozott. Kérdeztük volna erről Portik Tamást is, de a legfrissebb hozzá beadott interjúkérelmünket 2026. augusztus 13-án (vagyis már a Tisza-kormány idején) a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága nem engedélyezte.
Szabó Józsefet próbáltuk megtalálni, de nem jutottunk hozzá az elérhetőségéhez. Utoljára egy 2015-ös bírósági tárgyaláson tűnt fel a nyilvánosság előtt, ahol „kifejezetten jó színben tüntette fel Portikot és Ferencsiket. Az Energol Rt. volt felügyelőbizottsági elnöke egyenesen „szeretetreméltó, tisztelettudó” emberekként jellemezte a Cinóber lelövetésével összefüggésbe hozott vádlottakat.”
A rendőri korrupcióval kapcsolatban több forrásból is úgy értesültünk: a bizottság által vizsgált időszakban az átszőtte a szervezet jelentős hányadát, egyes kapitányságokon az állománynak akár a többsége is valamilyen módon érintett lehetett benne. 2000-ben a Békés megyei rendőrök rendkívüli halálesetével kapcsolatban az olajbizottság meghallgatta volna a már említett Dezső Gyula nyugállományú rendőr dandártábornokot, a Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálat volt vezetőjét, de annak külföldi tartózkodása miatt erre nem került sor.
Nem ő volt az egyetlen, aki nem jelent meg a bizottság előtt. Kövér László volt polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító minisztert „a szervezett bűnözésről, a korrupcióról és az olajügyekkel kapcsolatos bűnözõi tevékenységről a munkája során szerzett tapasztalatok” vonatkozásában kérdezték volna, de elfoglaltsága miatt távol maradt. Simicska Lajost, az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal volt elnökét pedig „a hivatali ideje alatti adózással kapcsolatos tapasztalatairól, a kialakult gyakorlatról, az ellenőrzés rendjének esetleges problémáiról.” Simicska azonban a bizottság „elítélő határozata ellenére sem jelezte távolléte indokát.” Simicska elődje, Kékesi László sem tette tiszteletét a vizsgálóbizottság előtt.
1993-as javaslat a visszaélések megszüntetésére: külön kérésre törölték
A vizsgálat során azonban így is bukkantak furcsa dolgokra. Például, hogy a rendszerváltás éveiben végzett az ellenőrzések során megállapították, hogy „a jogsértések száma stagnálás helyett ugrásszerűen emelkedett.” Így aztán az Antall-kormány idején „határozati-javaslat és operatív intézkedési terv készült”, valamint egy 1993. augusztus 13-i „miniszteri találkozón” készült határozat alapján egy külön szakértői testületet, és a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztérium vezetésével pedig egy külön Bizottságot (Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság) hoztak létre.
A szakértői testület megalakításának egyik fő indoka „az egységes árak (azonos adótartalom) meghatározása volt a gázolaj és a HTO forgalmazásánál”. Az értekezleten a határozat d.) pontjában rögzítették az intézkedési terv 4.6. pontjának külön kérésre történő törlését. E pont a fenti szakértői testületnek előírta a gázolaj és HTO ára (adótartalmának) egységesítésének és az adó-visszatérítés rendszerének kidolgozását.Az azonos ár kidolgozása és az adó-visszatérítés rendszerének megalkotása alkalmas lett volna a kettős árrendszerből adódó visszaélési lehetőségek megszüntetésére” – véli a jelentés.
Az olajszőkítést lehetővé tévő adókülönbözetet még több mint másfél éven át hatályban tartották,, csak a Horn-kormány idején, 1995. május 1-vel, a vámtörvény (1995. évi C. törvény) hatályba lépésével szűnt meg a gázolaj és a HTO közötti árkülönbség. Hogy kinek a külön kérésére törölték az ezt már korábban javasló pontot, szintén megpróbáltuk kideríteni.
Az előző ciklusban négyszer próbáltuk kikérni a kormánytól a fenti testületek és döntések iratait. Még csak nem is válaszoltak.
A Tisza-kormány idején pedig azt felelték: „A kért adatok tekintetében a Miniszterelnökség nem minősül az Infotv. 3. §-ának 9. pontja szerinti adatkezelőnek, ezért közérdekű adatigénylését elutasítjuk.” Válaszunkban kértük, nevezzék meg az(oka)t az állami vagy más közhatalmi szerv(eke)t, amely(ek) a fenti iratok tárgyában beadott, és általuk elutasított adatigénylésben kikért – megnevezésük szerint állami, kormányzati forrású – adatokkal rendelkeznek, illetve rendelkezhetnek. Ha megkapjuk, közölni fogjuk, bár a fentiek után erősen szkeptikusak vagyunk.
Az olajozást megkönnyítő – hanyag vagy rosszhiszemű – „belső munka” gyanúja a halasztott vámfizetéssel kapcsolatban is felvetődik. Ugyanis: „A valóságos székhelyhez kapcsolódás követelménye, mely a fantomcégek működését lehetetlenné tette, néhány hónap után – nehezen meghatározható okokból kikerült a rendeletből.„
A 405-ös számú ukrán nyomozás anyagának eltűnése, valamint a tény, hogy már a bizottság sem kapta meg, különösen érdekes a 2010-es évek nyomozásainak, ítéleteinek fényében. Az Oroszországba vagy Szlovákiába vezető szálakat mintha kiradírozták volna a Portik-ügyből – írtuk korábbi riportunkban. Mostanában sokat hallottunk az ukrán maffiáról, de a ’90-es évek, valamint az ezredforduló posztszovjet, szláv ajkú bűnözésre vonatkozó rendőrségi iratai a legtöbbször a jelek szerint nem hozzáférhetőek.
Holott – mint Dezső András írja – Szeva és az Energol-tulajdonos Drobilich Gábor „nagyon jó viszonyban álltak.” (165.o.) Radnai Lászlónak, a Conti Car egyik tulajdonosának pedig Szeva adott kölcsön százmillió forintot, „hogy a Kisbanditól kapott olajos cégek révén be tudjanak szállni az olajozásba” (194.o.) Erről a kölcsönről „az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás is beszélt a vallomásában, miközben Szemjon Mogiljevics tagadta, hogy kölcsönadott volna Radnaiéknak.” (254-255.o.) Az Energol-körben „Drobilich, Brazil és Portik alkotta a vezető hármast, közülük utóbbi változatlanul a szervezet védelmének irányítását látta. Drobilich tartotta a kapcsolatot Szemjon Mogiljeviccsel, azaz Szevával, aki gondoskodott róla hogy Oroszországból elegendő mennyiségű olajszállítmányt kapjanak.” (116.o.) A bizottság megállapítása szerint az olajbűnözés erőszakos cselekményei mögött mögött „feltehetően a legerősebb magyar bűnözõi csoportok és külföldi (orosz, szlovák, ukrán, albán) szervezett bűnbandák álltak.”
Van-e tényleges levéltári kontroll bezúzás előtt?
Az eltűnt iratoknál is furcsább azoknak a dokumentumok sorsa, amelyek megmaradtak, sőt: a titkosításukat időközben feloldották, tehát az illetékes levéltárnak átadva akár kutathatóak is lehetnének – ehelyett viszont bezúzták őket. Ilyen Orbán Péter akkori országos rendőrfőkapitány olajbizottságnak benyújtott titkos jelentése, melynek selejtezése „2015. november 2-án történt meg, a benne szereplő minősített adat 2014. évben, a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény szerint került felülvizsgálatra. A felülvizsgálat során a minősítés megszüntetéséről döntöttek” – vagyis akár oknyomozó újságírók, történészek is hozzáférhettek volna.
Megkérdeztük az ORFK-tól: a minősítés 2014-es megszüntetése, a titkosítás akkori feloldása, illetve a 2015. november 2-i bezúzás között adtak-e be az iratra kutatási kérelmet, illetve adtak-e ki kutatási engedélyt? Van-e olyan kutató, aki az irat tartalmát megismerhette, illetve arra vonatkozó kutatást végezhetett? Ennek során készítettek-e másolatot a dokumentumról? „Az ügyet érintően kutatási kérelem nyilvántartásunkban nem szerepel” – felelték.
Arról is érdeklődtünk, folyt-e egyeztetés a területileg illetékes levéltárral hogy igényt tartanak-e a dokumentumra, átvennék-e azt kutatási célból történő megőrzésre? Válaszuk szerint a selejtezési jegyzőkönyv a rendőrség iratkezelési szabályzatának megfelelően „megküldésre került az illetékes közlevéltár, azaz a Magyar Nemzeti Levéltár (a továbbiakban: MNL) részére. Az MNL a jegyzőkönyvet áttanulmányozta és hozzájárult a selejtezési jegyzőkönyvben megjelölt ügyiratok selejtezéséhez, megsemmisítéséhez.” – felelték.
Ha a levéltár megnézte, s engedte a bezúzást, akkor biztos nem volt az iratban semmi releváns – gondolhatnánk. De a levéltári szakembert megkérdezve kiderül: ez korántsem biztos. „
A selejtezések előtt az adott minisztériumnak, rendőrfőkapitányságnak, nemzetbiztonsági szervnek egyeztetnie kell a területileg illetékes levéltárral – a nemzetbiztonsági szervek illetékes levéltára pár éve az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – a szóban forgó, a titkosítás alól feloldott iratanyag sorsáról. Minősített iratokról elvileg darabszintű nyilvántartást kell vezetni, de a levéltár a valóságban nem mindig látja az egyes iratokat, amikor azt kell eldöntenie, hogy a konkrét dokumentum maradandó értékű irat-e vagy pedig nem tekinthető annak, tehát leselejtezhető. Ennek oka az, hogy rengeteg irat keletkezik egy állami szervnél. A levéltárnak elvileg ugyan joga van beletekinteni az iratokba, de azokat tételesen, tartalmilag, vagyis érdemben átnézni fizikai képtelenség volna. Ezért sokszor úgynevezett irattári tételszámok alapján határoznak arról, hogy egy dokumentum selejtezhető-e vagy maradandó értékű, azaz a levéltárnak átadandó kategória-e. A levéltár ellenőrzi ez alapján azt is, hogy megfelelő őrzési idővel selejtezik-e az iratokat. A minősített iratok esetében azonban elvileg a selejtezési jegyzőkönyvnek is darabszintűnek kellene lennie” – mondta el az Átlátszó kérdésére Majtényi György, a Magyar Országos Levéltár korábbi főlevéltárosa, illetve főosztályvezetője, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professzora. „Nyilván a belügyminiszter, a honvédelmi miniszter, az országos rendőrfőkapitány, a rendvédelmi és titkosszolgálati szervek vezetői által a kormánynak vagy egy parlamenti bizottságnak tett jelentések, illetve az általuk a vizsgálóbizottsághoz valamilyen komoly, belpolitikai jelentőségű ügyben beküldött dokumentumok maradandó értékű iratnak tekinthetők. Ilyen típusú iratokra egyetlen levéltáros se mondaná, hogy zúzzuk be. Elvileg tehát ilyen nem történhetne meg, gyakorlatilag viszont sajnos előfordulhat” – fogalmaz a levéltári szakember. „Ilyenkor olyan irattári tételbe kell az adott minisztériumnak vagy egyéb közintézménynek sorolnia az adott dokumentumot, amely nyilvánvalóvá teszi a levéltár számára, hogy ez maradandó értékű. Lehetséges, hogy valamilyen okból rossz irattári tételszámot kapott a konkrét ügyirat. Ilyenkor készül egy selejtezési jegyzőkönyv is, amelyből a levéltár is kap példányt. Így kideríthető, milyen tételszám alatt futott az adott irat.” – teszi hozzá Majtényi György.
A katonai olajakták sem maradtak fent
Az olajbizottság nemcsak belügyi, de katonai aktákat is vizsgált. Így például az OVB/5-7/2000. számon iktatott bekérő levelében 2000. február 29-én hivatkozott, 00651/2000. számon iktatott, Dr. Szabó János akkori honvédelmi miniszter által beküldött, Válasz az OVB/5-7/2000. sz. levélben feltett kérdésekre című, szigorúan titkos minősítésű, 11 lapból álló iratot.
Tekintettel arra, hogy olajügyekben jó néhány katona ellen folyt büntetőeljárás, megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot. Ahonnan 2026. szeptember 21-én azt válaszolták, hogy a 00651/2000. számú irat az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Honvédelmi Minisztérium ügyviteli rendszerében 00119/2000. iktatószámú iratként beazonosításra került, „Szigorúan titkos!” minősítési szinttel rendelkezett, amelynek érvényességi ideje 2010. március 14-e volt.
Ez az irat szerepelt „a 2010. évi minősített adatok selejtezési és megsemmisítési jegyzőkönyvén. Az iratot tételes ellenőrzést követően 2011. február 07-én az erre kijelölt bizottság hiánytalanul becsomagolta, zárócímkével és aláírással ellátta.” Majd az irat megsemmisítését „2011. március 10-én a szaktárca biztonsági vezetője engedélyezte.” Amit másnap, 2011. március 11-én az erre kijelölt bizottság végrehajtott. „Az érintett dokumentumra vonatkozóan további információval nem rendelkezünk.” – mondták.
Hozzátéve azt is: az irattal kapcsolatosan a rendelkezésre álló iktatókönyv alapján „nem találtunk arra vonatkozó információt, hogy bárki kutatási kérelmet adott volna be vagy kutatási engedélyt adtak volna ki.” Valamint: „Nincs nyoma annak sem, hogy megkeresték volna az illetékes levéltárat.” Tehát itt még azt sem tudhatjuk, a jogszabályban előírt egyeztetés megtörtént-e?
Az adatigénylésben szerepelt a bizottság OVB/4-20/2000/1. számon iktatott bekérő levelében 2000. október 11-én hivatkozott, Információszolgáltatás tárgyú, ugyancsak a honvédelmi tárcától érkezett irat is. Ennek azonban ugyanolyan rejtélyes módon nyoma veszett, mint a 405-ös aktának, valamint a belügyminiszteri kabinetfőnök és a belső elhárítás jelentésének. „Tájékoztatjuk, hogy az Ön által közölt adatok és a rendelkezésre álló iktatókönyv alapján a keresett irat a Honvédelmi Minisztérium irattárában nem található.”
Kérdés, hogy szigorúan őrzött belügyes és katonai objektumokból vajon hogy tűnhetnek el ilyen dokumentumok?
A végére jó hírrel is próbálunk szolgálni: bármily hihetetlennek tűnik, van még olajakta, amit nem zúztak be, és nem is kelt lába. Mint még az előző ciklusban megtudtuk, két ilyen aktát is őriznek a Parlamentben. Így aztán minősített adatra vonatkozó közérdekű adat vagy közérdekből nyilvános adat megismerése iránti igényt nyújtottunk be Dr. Morvai Márkhoz, az Országház biztonsági vezetőjéhez, aki titkosítás alóli felülvizsgálat céljából megkereséssel fordult az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), mint adatgazda felé.
Az AH és az ORFK felülvizsgálati szakértői az iratok felülvizsgálatát elvégezték „és azok minősítésének fenntartásáról döntöttek. Így a jelzett iratok minősítésének érvényességi ideje nem változott, azaz 2029. december 31. és 2042. december 31” – tájékoztatott a biztonsági vezető. Úgyhogy még több mint három évet várnunk kell. Egy biztos: a titkosítás megszüntetése előtt kapcsolatba lépünk a Magyar Nemzeti Levéltárral, hogy a szakértő által említett, az irat esetleges indokolatlan bezúzásához vezető problémákat megelőzzük. S így legalább ezt az olajakta nyilvánosságra kerülhet.
Papp László Tamás
Címlapfotó: Budapest, 2000. november 6. – Az Országgyűlés olajügyek feltárására létrehozott vizsgálóbizottsága többek között meghallgatta Pintér Sándor belügyminisztert, volt országos rendőrkapitányt és Kuncze Gábor volt belügyminisztert a Parlamentben megtartott ülésén. MTI / Koszticsák Szilárd.
