Ehető elemek segíthetik az emberi szervezetbe beültetett orvosi eszközök működését

A hagyományos akkumulátorok nem alkalmasak a szervezetbe beültetett orvosi eszközök energiával történő ellátására, ugyanis ezek mérgező anyagokat juttathatnak az emberi testbe, ezért a kutatók emészthető anyagból készítettek magas elektrokémiai teljesítményű, lenyelhető akkumulátorokat – írja egy, a Nature Chemical Engineering folyóiratban megjelent friss tanulmány. Ugyanakkor Giovanni Traverso, a Cambridge-i Massachusetts Institute of Technology gépészmérnöke és a tanulmány társszerzője szerint mivel az akkumulátorok rendszerint kémiai energiát tároló elektródákból, elektrolitokból és az ezeket egyben tartó mesterséges burokból állnak, „nagyon korlátozott volt, hogy milyen anyagokat használhattunk”.A kutatók olyan természetes anyagokat kerestek, amik anélkül tartják egyben az akkumulátor részeit, hogy lecsökkentenék az elektromos eszköz teljesítményét. „Részben azok a cukorkák ihlettek minket, amelyeknek ehető rizspapír csomagolásuk van”: a szervezet a bevonathoz használt cellulózt is képes volt idővel lebontani – idézi a Nature Traversot. A kutatók az akkumulátorok belső tartalmát képező mérgező fémeket lebomló magnézium–molibdén-trioxiddal helyettesítették, amely anyagokra a szervezetnek kis mennyiségben szüksége is van, és összekombinálva kellően magas feszültséget biztosítanak az elektronika működtetéséhez – írták a kutatók. Traverso és kutatócsapata a hagyományos akkumulátorokhoz használt elektrolitok helyettesítéséhez egy biológiailag lebomló ionos folyadékot választott. A kutatók először mesterséges gyomornedvben tesztelték az eszközöket, ahol azok két héten belül elkezdtek szétesni, majd egy hónapon belül teljesen feloldódtak. Miután a kísérlet első fázisa sikeresnek bizonyult, a kutatók zselatin kapszulába csomagolva sertéseknek adták be az apró eszközöket. Az akkumulátort a kutatók egy, a test belső folyamatairól adatokat küldő rádiófrekvenciás azonosító (RFID) címkén, illetve egy, a gyomor stimulálására alkalmas eszközön tesztelték. Az állatok gyomrában
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: Qubit · Szerző: Kuglics Sarolta · Dátum: 2026. 09. 23. 11:09
Eredeti cikk ↗
